2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Egészen durva kibertámadással vádolják a kínaiakat

2019-06-25 517

Egy biztonsági cég felfedezése szerint a kínai államhoz köthető hekkerek hosszú időn keresztül ki-be járkáltak egy tucatnyi globális távközlési szolgáltató rendszereibe, korlátlanul hozzáférve a kiválasztott személyek kommunikációs adataihoz.

A Cybereason nevű informatikai biztonsági cég hétfő este közölte, hogy az év elején legalább tíz globális távközlési szolgáltató rendszereit törték fel a kínai államhoz köthető hekkerek. Az amerikai-izraeli társaság saját blogján közzétett jelentése szerint a Cybereason egy olyan folyamatos és szofisztikált támadást azonosított, amely már évek óta zajlott a meg nem nevezett operátorok ellen, és amelynek elhárításában az elmúlt hónapokban együttműködtek az egyik érintett vállalattal.

A bejegyzés alapján annyira összetett és magas szintű akcióról van szó, amely mögött semmiképpen sem bűnözői csoportokat kell keresni, ilyen képességekhez ugyanis már állami háttérre van szükség. A Cybereason ennek kapcsán olyan eszközök hazsnálatáról ír, amelyeket korábban már összekapcsoltak Kínából eredeztetett, amerikai és nyugat-európai célpontok elleni támadásokkal. Maga a kínai állam minden esetben cáfolta, hogy köze lenne az incidensekhez.

Tökéletes környezet a kémkedéshez

A mostani esetben az összesen 30 országban működő, egyelőre meg nem nevezett telekommunikációs szolgáltatóktól lophattak adatokat, állítólag politikusokat, kormányzati és állami tisztségviselőket célozva. A Cybereason szerint azokban az esetekben, amikor a kampány sikeres volt, a hekkerek komprommittálták a társaságok belső informatikai hálózatát: ez lehetőséget adott nekik az infrastruktúra átalakítására és elképesztő mennyiségű adat lenyűlására.

Esetenként teljes egészében hozzáfértek a címtárszolgáltatásokhoz, ami a szervezeteken belüli felhasználónevek és jelszavak megszerzését is jelenti; ezen keresztül személyes adatokat, számlázási információkat vagy híváslistákat is megszerezhettek. A Cybereason korábban az izraeli katonai hírszerzésnél dolgozó vezetője szerint tökéletes környezetet alakítottak ki a kiberkémkedéshez, gyakorlatilag tetszés szerint bármilyen információt lekérhettek a kiválasztott célpontokról.

A biztonsági cég szerint a támadók által használt eszközök egy része ugyanaz, amit az APT10 néven hivatkozott, ugyancsak a kínai kormányzathoz köthető hekkercsoport is több ízben használt. Az APT10 két feltételezett tagját decemberben tartóztatták le az Egyesült Államokban, és az ellenük felhozott vádakban konkrétan meg is fogalmazták a kínai állam megrendelésére elkövetett, nemzetközi technológiai szolgáltatók ellen elkövetett kibertámadásokat.

Ilyesmire korábban nem volt példa

A Cybereason azt is közölte, hogy korábban már azonosított hasonló incidenseket, azonban nem voltak meggyőző bizonyítékai, hogy Kínához vagy Iránhoz kösse az akciókat, ezért nem is nevezte meg egyik kormányzatot sem a támadások forrásaként. Ezúttal viszont biztosak benne, hogy a támadások Kínából erednek: nem csak egy erre utaló kódrészletet, de öt különböző eszközt is meghatároztak, amely egyértelműen a fenti csoport tevékenységére utal.

A bejegyzés alapján a támadások macska-egér játékhoz hasonlítottak: amikor felfedezték az adatbázis- vagy számlázó szerverek és címtárszolgáltatások komprommittálódását, a hekkerek azonnal felhagytak a tevékenységükkel, csak hogy nem sokkal később folytassák a támadásokat. Ezek során a szolgáltatók rendszereinek legmélyebb szegmenseibe, esetenként a hálózatok a publikus internettől teljesen izolált részeibe is bejutottak, a kiválasztott személyek gyakorlatilag bármilyen kommunikációs adatához hozzáférve az említett 30 országban – a bejegyzés szerint jellemzően Nyugat-Európában.

A Cybereason azt is megjegyzi, hogy az akciók célja az egyes célpontok utáni kémkedés volt, a rendszerek ilyen szintű megfertőzése azonben lehetőséget ad teljes mobil hálózatok megzavarására vagy lebénítására is, ami az újkori kiberháború egyik leghatásosabb fegyvere. A WSJ eközben arról ír, hogy a Cybereason vezetője a hétvégén több mint két tucat globális operátor képviselőit tájékoztatta személyesen is a felfedezésekről. Az első reakciókat a lap szerint a düh és a hitetlenkedés jellemezte, mivel ilyen szintű, tömeges és ennyi helyszínen végrehajtott kampányra (illetve az ehhez szükséges képességekre) korábban még soha nem láttak példát.

(Forrás: bitport.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője