Előadásában egyértelművé tette, hogy a vélt félelem valós: a robotok el fogják venni a munkánkat, ezért meg kell tanulnunk máshogy gondolkodni, illetve máshogy kell majd értelmeznünk a munka fogalmát. Mi vezette erre az álláspontra?

Több minden, de az idő perspektívája volt a mérvadó. Rövid távon jellemző lesz – és jelenleg is ez érvényesül – az úgynevezett strukturális munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyszerre jelentkezik munkanélküliség és szakemberhiány.

Ahogy halad előre az idő, egyre több mindent kiváltanak majd a robotok és az algoritmusok. 2020-as viszonylatban az prognosztizálható, hogy nem a szakmák tűnnek majd el, hanem a munkafolyamatok bizonyos részei fognak átalakulni.

Ám ha egy hosszabb, 15 vagy 20 éves időintervallumot nézünk, akkor olyasmi fog történni, mint a ’80-es években, amikor én még iskolás voltam. Minket olyan szakmákra próbáltak felkészíteni, amik a szocialista oktatási rendszer keretein belül nem léteztek (mint a rendszergazda vagy a UX designer). Nagyjából ez az analógiája a következő évtizedek folyamatainak is. Még jobban rá leszünk kényszerítve arra, hogy számítógépes, technológiai, robotikus folyamatokat rendeljünk a szakmáinkhoz, beépítsük a munkafolyamatainkba. Ha még hosszabb időt ugrunk, akkor pedig eljöhet a technológia szingularitás.

Ez persze egy hitvita, de szerintem bekövetkezik az az állapot, amikor a gépek már okosabbak lesznek nálunk. Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy mit fog csinálni az ember. Szerintem az egyik megoldás az lesz, hogy az emberek emberekkel foglalkoznak majd a jövőben. Olyan dolgokkal fogunk a szabadidőnkben foglalkozni, amelyekre eddig nem jutott időnk és kapacitásunk.

Egy másik megoldás, hogy félig-meddig mi magunk is gépekké válunk, poszthumán emberekké, cyborgokká, megfelelő implantátumokkal. Lesznek, akik elutasítják majd mindezt, míg mások felvállalják, hogy nem 100 százalékig emberek, hanem bizonyos százalékban gépek.

Kérdés például, hogy mikor jelennek meg majd az első szándékos végtag-amputációk, mert egy mesterséges, robotvégtaggal sokkal több mindenre lehetünk képesek, mint egy sajáttal. Ez most még őrültségnek hangzik, és egy végtag elvesztését óriási veszteségként élik meg az emberek, de vannak olyan előrejelzések, amelyek azt mutatják, hogy a jövőben az emberek akár le is cserélik a végtagjaikat mesterségesre. Ha még tovább megyünk ebbe a cyborg irányba, akkor az is elmondható, hogy megszűnik az abban az értelemben vett munka és együttélés, amely most minket jellemez.

Ez együttesen tulajdonképpen egy negyedik civilizációs hullám. Az információs korszakot leváltja a mesterséges intelligenciák által feljavított emberiség időszaka. Lépésről lépésre eljutunk egy totálisan másik világba.

Tovább a teljes cikkhez: Úton a szingularitás felé