2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Kert az iskolában – iskola a kertben

2015-04-24 547

A megújuló „Iskolakert program” célja, hogy a túlzottan urbanizálódott, természettől elidegenedett állapotból visszavezesse az ifjúságot a természetes környezet megismeréséhez, miközben a gyerekek kézzelfogható, gyakorlati tapasztalatot is nyerhetnek a munkáról, értékek előállításáról, gondozásáról és védelméről – hívja fel a figyelmet Dr. Bálint György (Bálint Gazda), a neves médiakertész, aki egyben a program fővédnöke is.

Az iskolakert egy olyan öko-szemléletű oktatási és nevelési teret jelent, ahol azoknak a tanulóknak, akik a környezettől szinte teljes elszigeteltségben töltik idejük jelentős részét, biztosítani lehet gyakorlati foglalkozásokat.

„A megújuló Iskolakert Program első állomása a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola területén – a Nádland Kft.-vel való együttműködésnek köszönhetően – hat hónapos előkészítés után és közel kétmillió forintos beruházással valósult meg” – tudtuk meg Horváth András oktatási főigazgatótól az április 23-i átadó ünnepségen.



Dr. Bálint György a program fővédnöke és Horváth András oktatási főigazgató


Horváth András elmondta, már régóta keresték az alkalmat egy iskolakert megvalósítására, amely több tantárgy (mint például a környezetismeret, technika, biológia) oktatását is hatékonyan, élményszerűen és örömteli módon tudja támogatni. A foglalkozások korosztályonként más feladatokat tartalmazó, egymásra épülő blokkokból állnak és könnyen alkalmazhatók pedagógiai eszközként a nebulók fizikai, szellemi adottságainak megfelelően.

 

Bálint Gazda és Lukács József, a Nádland Kft. ügyvezető igazgatója


„A környezettudatos szemléletmód gyakorlati tapasztalattal, munkával való megalapozása lényeges, hiszen csak elméleti síkon nem lehet életre szólóan elültetni a fiatalokba a felelős, gondoskodó magatartás magvait” – húzta alá az oktatási főigazgató a tankert átadó ünnepségén. Hozzátette, a kert lehetőségei az iskolakerítéssel sem érnek véget. Ha igény van rá, akkor a kerti tevékenységekbe – például családi nap keretében – a szülők is bevonhatók, így nagyobb közösségek is részesülhetnek a kert örömeiből.

„Amikor kisgyermekek megkérdezik, hogy a főzelékben levő kis zöld golyókat melyik gyárban készítik, akkor a kertész emberben megszólal a vészcsengő” – emlékszik vissza Bálint Gazda, hogy miért is elevenítette fel az iskolakert mozgalom ötletét.

„Az iskolakert a tanítás, a szemléltetés kiváló eszköze, olyan konyhakerti és ökológiai bemutatótér, ahol a tanulók a természethez közelebb kerülve megismerhetik és elsajátíthatják a kertészeti, növénytermesztési alapismereteket. A gyakorlati foglalkozásokon a háztáji zöldségek, gyümölcsök és dísznövények termesztési, gondozási munkáiból vehetik ki az ifjak a részüket, korosztályuknak megfelelő feladatok alapján. A nevelési-oktatási program mellett a diákok belelátást kapnak a természetes környezetbe, amely lehetőséget nyújt számukra a kerti növény-, rovar- és madárvilág testközelből való megismerésére”.

Az iskolakert a tanítás, a szemléltetés kiváló eszköze


Az esemény fővédnöke, dr. Bálint György a megújuló „Iskolakert program” inspirálása és szakmai támogatása mellett az iskolakert koncepció kidolgozásában és országos népszerűsítésében is tevékeny részt vállalt. „A korábbi hazai tapasztalatokra és modern külföldi példákra építve a gyerekek számára szinte folyamatos kihasználtsággal működő kerte(ke)t tervezünk. A magas ágyásokban a hónapos retek, saláta, zöldhagyma helyére rögtön be lehet majd ültetni a paradicsomot, paprikát. A magasított ágyásokba hamarabb kiültethetők a növények, gyorsabb és látványosabb a fejlődésük. Előnye továbbá, hogy kis helyen sok mindent meg lehet mutatni, sőt még az idősebbek, fogyatékkal élők számára is megkönnyítik az ismeretszerzést illetve a munkát.”

A kert minden arra alkalmas adottságú iskolában megvalósítható és üzemeltethető – ez által a program országos szinten is alkalmazható. Az ebben a programban első, gyakorlatban is megvalósított iskolakert ötlethez a visszajelzések alapján országszerte több intézményvezető is csatlakozna, sőt felmerült, hogy a közös tapasztalatok alapján születő tananyagjavaslatot örömmel megosztanák az Emberi Erőforrások Minisztériumával is – zárta az ünnepséggel egybekötött tájékoztatót Horváth András oktatási főigazgató.

--------------------------------
A hír szerzője: OGH
Fotók: Juhász Tamás

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője