2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

15 év siker után továbbépül a WestEnd?

2014-10-22 939

Beszélgetés a 2014-ben 15. születésnapját ünneplő egyik legfontosabb bevásárlóközpont, a WestEnd City Center ügyvezető igazgatójával, Prosits Attilával az üzletközpont múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a folyamatos átalakulásról, a piaci trendekről, valamint a WestEnd továbbépítéséről.


– Hogyan alakult a WestEnd City Center látogatószáma?

A WestEnd City Center nyitása óta rendkívül magas látogatószámmal rendelkezik. Elsősorban a környező kerületekből keresnek fel minket a legtöbben, de növekszik a más budapesti kerületekből idelátogatók száma is, kiegészülve a Nyugati pályaudvarra érkező vidéki látogatókkal. Általánosságban elmondható, hogy a házat évente átlagosan 20 millió vásárló keresi fel a nyitás óta. A 2008-as válság nálunk csak minimálisan éreztette a hatását, a 2013-as év pedig nagyon sikeres volt, mivel a látogatószámunk elérte a 20,3 milliót, amely a nyitása óta a 4. legjobb évünk.

– 15 év nem kevés idő, ez alatt történt jó néhány átalakulás is. Az üzletméretek és üzletek belső átrendeződése hogyan alakult az évek során?

A bevásárlóközpont tervezésekor sok, kis alapterületű üzletet hoztak létre. A később épülő bevásárlóközpontok azonban már a piacra belépni készülő divatmárkákkal számolva több ezer négyzetméteres vagy akár 2 szintes üzletekkel terveztek és a trend is mindinkább ebbe az irányba haladt, hogy a sok kis üzlet helyett nagy-alapterületű nemzetközi óriásmárkák kerüljenek be a bérlői mixbe.

Természetesen az igény mind a WestEnd City Center részről mind pedig a márkák részéről megvolt, hogy a WestEnd City Centerben is üzletet nyithassanak, de hosszú és bonyolult átköltöztetés és akár több hónapig tartó födémbeépítést is magába foglaló átépítés útján tudtuk csak őket elhelyezni, ily módon megfelelve a piac által támasztott új elvárásoknak.

A változó keresletnek megfelelően a mai napig a 30-40 m2-es üzletek helyett több száz vagy akár több ezer m2-es üzletekre van igény. A kihasználtságunk változatlanul maximális, üresedés javarészt csak akkor adódik, ha nem hosszabbítunk meg egy szerződést, vagy egy új bérlő érkezésének készítjük elő a helyet, akár költöztetések és átmeneti bezárások által.

– Akkor jó sok tapasztalat gyűlhetett már össze a bérlői mix frissítésével kapcsolatban. Mik ezek?


Az üzletközpont ugyan évi 20 millió vendéget fogad és több mint 400 üzlettel rendelkezik, azonban sohasem elégszik meg az elért sikerekkel, így 2009-ben elhatározta, hogy széleskörű szolgáltatásait még vonzóbbá teszi. A megújulás keretében vadonatúj nemzetközi márkák nyitottak és nyitnak zászlóshajó-üzleteket, a bérlői mix fejlődik, valamint folytatódik a boltok esztétikai megújítása.

Az elmúlt 6 évben a WestEnd City Centerben jelenlévő üzletek több mint a fele kicserélődött, illetve a kiskereskedők a divatos trendeknek megfelelően alakították át üzleteiket. Mindeközben az sem elhanyagolható, hogy a WestEnd Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft-nek sikerült folyamatosan csökkenteni az üzemeltetési költséget.

Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a bérlők jellemzően meg szeretnék újítani a szerződéseiket, viszont ezt csak a legjobb márkákkal tettük meg annak érdekében, hogy meg tudjon újulni a bevásárlóközpont. A népszerűségünk oka többek között az, hogy a vezető márkák többsége nálunk realizálja a legnagyobb forgalmat. A szerződések megújításának alapvető feltétele, hogy a bérlők felújítsák üzleteiket a legújabb trendeknek megfelelően, amelynek keretében már megújult többek között a McDonald’s, a Mango, a Pepe Jeans, a Swarovski, a Pandora de új külsőt kapott a Cinema City WestEnd, a Clinique/Estée Lauder vagy legutóbb a T.G.I. Friday’s étterem, a Woman’secret és a Douglas üzlet is.

– Mindeközben mit tesz a bevásárlóközpont a bérlői igények változásával előkerülő kihívásokra és mit tehet az üzemeltetés, ha előre nem látható nagyobb területű üzletkivonulás áll fenn?

A retail-szakmától egyre nagyobb rugalmasságot vár el a piac, amelyhez kereskedőink alkalmazkodnak, a menedzsment pedig partner a nehézségek megoldásában. Jelenleg a flexibilitás a kulcsszó, hiszen a vásárlók szemében felértékelődött az ár-érték arány, a kiskereskedők pedig akkor maradhatnak talpon, ha kiszolgálják az új igényeket. Annak ellenére, hogy 15 éves a WestEnd City Center, mindig sikerült megújulni, a vásárlók elvárasait maradéktalanul teljesíteni, 2009 óta a bérbe adható terület közel 60%-án van új bérlő vagy megújult/felújított üzlet.
Ha egy bérlő kivonul a házból az új lehetőséget jelent. Várólistánk is van, a folyamatos telt ház miatt nehéz elhelyezni az újonnan jövőket, mindig jellemző volt és most is az, hogy nehezebb helyet találni az üzlethelyiséget keresőknek, mint megtalálni a lehetséges bérlőjelöltet.

Nagyobb területű üzletkivonulás esetén az üzlethelyiséget azonnal bérbe adjuk pop up store-nak, ezzel párhuzamosan pedig haladéktalanul megkezdjük a tárgyalásokat a lehetséges bérlőjelölttel/bérlőjelöltekkel. Sok esetben nincs is szükség átmeneti hasznosításra, mert már előre készülünk a bérlő távozására.

A másik út pedig az üzletfeldarabolással való értékesítés, melyre legutóbbi jó példa a Jackpot&Cottonfield magyar piacról való kivonulása. Az üzlet helyére két új bérlőt sikerült behoznunk a Samsung, illetve a Marlboro Classic személyében, vagy például ott volt a „kaszinó-törvény”, ahol a Zara és Vapiano üzletnyitásával sikerült a hátrányt előnyre fordítanunk, továbbá nem árt említést tennünk az újonnan megnyitott Adidas üzletünkről.

Repül az idő

– És mit hozhat a jövő? Milyen újdonságok várhatóak az üzletnyitások területén? (helyette) Hogyan foglalná össze az eddig elért sikereket?

A menedzsment folyamatosan fejleszti a bérlői mixet, erre az első jelentősebb példa a H&M, aki 2009-ben érkezett a Házba. 2011-ben nyitotta meg üzleteit többek között az Inditex-csoportból a Bershka és Pull and Bear 2012 végén pedig megnyitott a Stradivarius üzlet is. Szintén 2012 sikertörténetének számít a Nike 430 m2-es új monobrand-üzlete. Meglévő márkáink között is van olyan, aki tovább szeretne terjeszkedni, így a Starbucks és a Gas is expanzióra törekszik.

A nemzetközi márkák sokszor éveket várnak, hogy üzletet nyithassanak a házban, hiszen a hazai piacra való belépéskor továbbra is a WestEnd City Centert favorizálják. Ezt jól jelzi, hogy Magyarországon elsőként nálunk jelent meg a Starbucks, a Desigual, a GAP, a H&M Home vagy éppen a Parfois, de a bevásárlóközpontok közül szintén a WestEnd City Center volt az első választása a több mint 600 m2-es 2014 tavaszán megnyíló Massimo Dutti üzletnek is.

Mindeközben azonban bővítjük a szolgáltatási portfóliónkat is és bár a rendezvények és szabadidős szolgáltatások (tetőkert, mozi) nagy sikernek örvendenek, még szélesebb körű családi és közösségi programokban gondolkodunk. Mindemellett 2013 tavaszán, a kontinensen elsőként nyitott meg nálunk a Cinema City 4DX mozi terme.

– Üzletfrissítés mellett mit kell tennie egy 15 éves háznak hogy folyamatosan „trendi” maradjon?

Természetesen az új üzletek, illetve a meglévők megújítása mellett, a WestEnd City Center is tesz azért, hogy a komfortosság és kellemes atmoszféra egy 15 éves házban is megmaradjon. Az elmúlt években felújításra kerültek liftjeink és mozgólépcsőink, idén pedig megújultak mellékhelyiségeink.

Mozgáskorlátozott vendégeink számára kialakítottunk kizárólag a WestEnd által biztosított mozgáskorlátozottaknak szóló bérlettel nyitható, sorompóval elkerített parkolóhelyeket, amelyeken mindenkor tudjuk biztosítani a kellően kényelmes, tág parkolási lehetőséget. Kialakítottunk továbbá tágas, családos parkolóhelyeket is, ahol parkolva nem okoz gondot a nagycsaládok számára sem a babakocsik kivétele a gépkocsiból.

Technikai fejlesztéseink között szerepelt a rendszámfelismerő rendszer, amely a kijáratokhoz közelítő gépjárművek rendszáma alapján, a gépjármű megállása, a vendég jegyének-bérletének leolvastatása nélkül nyitja a sorompót. További kényelmi szolgáltatás a mobiltelefonnal megvalósítható fizetési lehetőség. Rövidtávú terveink között szerepel a gyors, érintésmentes PayPass bankkártyás és az új technológiájú NFC fizetési technológia bevezetése a fizetőautomatáknál.

A bevásárlóközpontok közül a WestEnd City Centerben váltották fel elsőként a statikus térképeket a touch info berendezések. A WestEnd honlap az elsők között készült el HTML5-ben, amely a legújabb webes trendeknek megfelelő szabványú reszponzív felület. A WestEnd City Center rendelkezett először olyan okos telefonos applikációval, amely navigációs funkciót is magába foglal, ezzel téve könnyebbé az üzletek közti tájékozódást. Megújítottuk a 2006-ban bevezetett WIFI szolgáltatásunkat, így a bevásárlóközpontban szeptember 1-től kitűnő minőségben és 100 %-os lefedettségben ingyenes wifi szolgáltatás érhető el.

– Az energiatudatosság és a „zöldülés” ma már nem futurisztikus kifejezések, hanem alapelvárások. Ez ügyben hogy áll a „nem mai gyerek” WestEnd City Center?

A kereskedelmi ingatlanok közül minden bizonnyal a bevásárlóközpontoknak kell megfelelniük a legtöbb ember igényeinek – bérlőknek és vásárlóknak egyaránt. Mindehhez, a számtalan vonzó külsőség mellett, profi létesítményüzemeltetésre, ezen belül is jól átgondolt energiagazdálkodásra van szükség, ami természetesen Nálunk is megvalósul. Például az újonnan kialakított mosdóinkban részben vízmentes piszoárok kerültek kialakításra, a takarítás területén használt géppark egy része képes a vegyszermentes takarításra.

LED-es logókat évek óta használunk, az épületvilágítás technológiai váltása pedig előkészítés alatt van szintén LED-technológiára, amivel jelentős villamos energia megtakarítást lehet elérni. Kerékpártárolóink kapacitását tovább növeltük. Ingyenesen használható elektromos töltőállomásaink egyidejűleg 5 gépkocsi töltését tudják biztosítani, bár még hosszan folytathatnám a felsorolást.

– Már csak egy, sokakat érdeklő kérdés maradt. Tervben van még a WestEnd2 területének fejlesztése?

Legutoljára 2008-ban volt említés a WestEnd2 területének fejlesztéséről. Azóta azonban a gazdasági válság mellett a piaci igények és lehetőségek is nagyban változtak, emiatt mind a koncepciót mind pedig a funkciót is át kell és fogjuk gondolni, hiszen ezeknek fejlesztési, építészeti vonzata van, új engedélyeztetésekre lesz szükség, ami időt vesz igénybe. Egyelőre annyit tudunk mondani, hogy nem vetettük el a hasznosítást és 2-3 éven belül el fog indulni valamilyen irányba a projekt.

(Üzleti Hírszerzés/ WestEnd)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője