2026. április 9., csütörtök - Erhard

Archívum

Grafikai pályázatot ír ki az IFK

2014-09-24 672

Tavaly év végén indult útjára a „Defibrillátort az irodaházakba, bevásárlóközpontokba!”kezdeményezés. Az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogása eredményeként ma már összesen közel 40 automata defibrillátor található a budapesti irodaházakban, bevásárlóközpontokban, logisztikai parkokban.

A szervezetek most grafikai pályázatot írtak ki egységes piktogramm/logóra, amely segítségével könnyen felismerhetővé válnak ezen épületek a rászorulók számára - tudta meg az OGH Hírügynökség.

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége még 2013 folyamán az Országos Mentőszolgálat támogatásával elhatározta, hogy minden „A” kategóriás irodaházban, bevásárlóközpontban elhelyeznek egy automata életmentő készüléket, azaz defibrillátort.

„Évente 25 ezer ember kap szívinfarktust, ebből körülbelül 7 ezer halálos kimenetelű. Az ő túlélésük attól is függ, elérhető-e a közelükben defibrillátor. Ezen az arányon szeretett volna javítani a mozgalmat kezdeményező IFK a maga eszközeivel” – mondja Takács Ernő, az IFK elnöke a programról.

A tavalyi felhívásnak köszönthetően jelentősen javult e készülékek elérhetősége; napjainkban összesen 37 defibrillátor érhető el; ebből 19 az irodaházakban, 15 a bevásárlóközpontokban és 3 darab logisztikai parkban.”

A szervezetek 2014-ben azt a célt tűzték ki, hogy egységes jelzést biztosítsanak azon irodaházak, bevásárlóközpontok, logisztikai központok, kórházak, tömegközlekedési csomópontok, metró aluljárók bejáratánál, homlokzatán, ahol ezek a készülékek megtalálhatóak.

Egységes nemzetközi jelzés hiányában idén ősszel pályázatot írnak ki grafikusoknak piktogrammra vagy logóra, amely egyértelműen és könnyen felismerhetőn jelezni tudja a készülékek helyét, sőt, színtévesztők számára is felismerhető lenne.

„A nyertes pályázó társadalmi felelősségvállalásával hozzájárul a lakosság tájékoztatásának javításához.” – emelte ki Takács Ernő. A pályázatokat 2014. szeptember 23-án írják ki és október 22-ig lehet leadni a műveket. Győztest az idei Ingatlanfejlesztés Napján, azaz november 20-án hirdetnek.

A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja értékelni. A zsűri összetétele az alábbi szervezetek delegáltjaiból áll: IFK (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület), MBSZ (Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége), MNSZA (Magyar Nemzeti Szívalapítvány), OMSZ (Országos Mentőszolgálat).

Mivel a szívinfarktusos esetek jelentős hányada kórházon kívül következik be, nagyon fontos, hogy felkészülve óvjuk magunkat és egymást. Döntő fontosságú, hogy minél többen ismerjék és alkalmazzák is az újraélesztés alapvető módszereit. Az egyik legfontosabb szempont a túlélési lánc pontos követése és betartása. A túlélési lánc 4 elemből áll:

Gyors és szakszerű segélyhívás, Alapszintű elsősegély-nyújtási technikák ismerete és alkalmazása, Korai defibrillálás akár laikus által, Gyors szaksegítség

Az alapítvány egyébként bári számára hozzáférhető, internetes térképes adatbázisban tartja nyilván a harmadik láncszemhez szükséges automata defibrillátorokat az országban. (http://www.mnsza.hu/hirtelen/aed_db_lista.php)


(IFK - OGH)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője