2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Önnek is lehet szoftverrobotja, amely kattint és gépel az ember helyett!

2020-12-08 478

Virtuális kolléga a cégben, avagy: hogyan dolgoznak a szoftverrobotok? A technológia nem új, már kisebb vállalkozásoknak is elérhető, és megoldást nyújt olyan kihívásokra, mint a munkaerőhiány és az üzletmenet folytonosságának fenntartása. Az alábbi szempontok és megfontolások minden cégvezetőnek hasznosak lehetnek.

Robotok a történelemben

Az ember fantáziáját az eszközhasználat óta foglalkoztatja, hogyan tudja a fáradtságos fizikai munkát mesterséges eszközök segítségével kiváltani. Kempelen Farkas 18. századi sakkozógépe, „A Török” még nem volt a mai fogalmaink szerint vett robot. Egyes források szerint a gépet egy ember irányította. Isaac Asimov 20. századi robotos regényeiben a gépek „emberszabású”, önállóan cselekvő és döntést hozó, intelligens, mesterséges fizikai lények, akiket köt a robotika 3 törvénye – de még csak a képzelet szüleményei.

A 21. század elején már eljutott oda a technológia, hogy az iparban, a fizikai munka kiváltására elterjedtek olyan funkcionális testtel rendelkező robotok, amelyek előre megírt program szerint működve utánozzák az ember cselekedeteit.

A 2010-es években pedig megjelentek a fizikai testtel nem rendelkező, úgynevezett szoftverrobotok is, amik úgy képesek interakcióba lépni különböző szoftverekkel, utánozni az egérkattintást és billentyűleütést, mintha emberek lennének. Látni a szoftverrobotokat működés közben olyan, mintha egy szellemzongoristát nézne az ember: a képernyőn mozog az egérkurzor, alkalmazások nyílnak meg és záródnak be, a beviteli mezők pedig megtelnek adattal: számokkal, betűkkel. A számítógép előtt viszont nem ül ember.

A szoftverrobotok köztünk járnak

Leegyszerűsítve a különbség szemléltetésére: a fizikai robot az ember fizikai cselekvését imitálja, a szoftverrobot pedig a virtuális cselekvését: egérkattintásokat, billentyűleütéseket.

Így be tud jelentkezni alkalmazásokba, ott elnavigál a kívánt felületre, kitölti az űrlapot, lefuttatja a riportot, tehát képes bármire, amire egy humán felhasználó, csak pontosan le kell neki írni, hogy mit csináljon. Képes megnyitni weblapokat, adatokat kimásolni és beírni, funkciókat használni. Figyeli az email-fiókokat és mappákat: megtaníthatjuk neki, hogy a feltételeknek megfelelő (pl.: „subject”, „from” stb.) email csatolmányát mindig egy adott mappába mentse, segítségével minden adat kinyerhető az emailből: email-fejlécadatok, szövegtörzs-adatok, html-kódok, csatolmányok. Gondolkodni a fizikai robotokhoz hasonlóan nem képes, előre megírt lépéssort, előre definiált szabályok szerint hajt végre.

A fizikai- és szoftverrobotok nem újdonságok. Ez olyannyira igaz, hogy a Gartner 2020-ban már nem is szerepelteti a robotikát a technológiai újdonságokról szóló éves „Hype Cycle” jelentésében. A fizikai robotok alkalmazása a gazdasági életben elterjedt. Az összes autógyártó használ ilyen gépeket, de más ipari vállalatoknál is jelen vannak. Ma az Ipar 4.0-ban a robotikánál izgalmasabb téma a Machine Learning, az Artificial Inteligence, az Edge Computing és az 5G is.

A szoftverrobotok elterjedését talán legjobban az Robotic Process Automation (RPA) szoftverszegmens árbevételének alakulása mutatja. A Gartner 2020. májusi jelentése szerint a globális RPA szoftverszegmens árbevétele 62,9%-kal növekedett 2019-ben az előző évhez képest és érte el az 1,4 milliárd dolláros forgalmat. Ezzel az RPA lett a legnagyobb ütemben növekvő vállalati szoftver szegmens.

A McKinsey&Co 2018. májusi „Átalakuló munkahelyek: az automatizálás hatása Magyarországon” tanulmány kimondja, hogy a „jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal a magyar munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni”. Ne indítsunk technofób, gépromboló mozgalmat! A luddista munkásokat felkészületlenül érte a változás és nem volt sem a társadalom, sem az állam képes az ipari forradalom negatív társadalmi hatásainak csökkentésére. Napjainkban viszont van bőven információja a társadalomnak és az államnak, tanulmányok születnek, közbeszélgetéseket rendeznek, sőt, olyan weblapot is csináltak, ami megmondja, hogy elveszik-e a robotok a munkád. Így lényegesen több információnk és eszközünk van, hogy tudatosan kezeljük ezt a technológiai változást.

A szoftverrobot nem csak globális high-tech cégek úri mulatsága

Az RPA technológiával életre hívott szoftverrobotok használata iparág- és folyamat-agnosztikus. Tehát nem mondhatjuk például azt, hogy csak a pénzügyi szolgáltatók (bankok) back office üzleti folyamatainak automatizálására alkalmas, bár tény, hogy a bankok és multinacionális vállalatok élen járnak a technológia adaptálásában.

A különböző RPA-platform árak csökkenő tendenciát mutatnak, illetve látható a piacvezető termékek víziójában, hogy a nagyvállalati szegmensnek szánt csomagok mellett olyan terméket is kínálnak, amelyek a kisebb IT-büdzsével rendelkező cégeket célozzák. Ilyen elemek a Cloud, a Community Edition, a kiterjedt szakértői partnerhálózat és az alacsonyabb implementációs költségek.

Felhők fölött a Nap

A Cloud még mindig buzz-word a világon és Magyarországon is. A nagyobb RPA platformokat a felhasználók felhőszolgáltatásként is igénybe vehetik. Ennek előnye, hogy a platform használatához szükséges hardver- és szoftverinfrastruktúra beszerzése, telepítése, beállítása és üzemeltetése a szolgáltatót terheli. Illetve előnye még, hogy a számítási- és tárhelykapacitás rugalmas, nem jelent rövid távon korlátot, hiszen ha több automatizációt akarunk futtatni, vagy a szervernek több felhasználót kell kiszolgálnia, akkor a felhőszolgáltató rendszerei azonnal több erőforrást allokálnak a mi példányunkra.

Community Edition

A vezető RPA platformoknak van ún. Community Edition verziója. Ezek ingyenes, funkcionalitásukban némileg korlátozott vagy a legújabb funkcionalitásokat még nem tartalmazó szoftver verziók, amit a KKV kritériumnak megfelelő cégek még üzleti tevékenységre is használhatnak.

Tapasztalatunk szerint a CE verzió funkcionalitása és stabilitása a kezdeti időkben elegendő a KKV szektornak.

A teljes cikk: Önnek is lehet szoftverrobotja, amely kattint és gépel az ember helyett!

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője