2026. március 18., szerda - Sándor

Archívum

Az Amerikai Nemzeti Kockázati Tőke Egyesület (NVCA) tudósítása szerint a kockázati tőkebefektetések szempontjából kimagasló eredménnyel záró 2018-as év után a 2019. év első negyedévében, 32,6…
A 22 ezer alapterületű bevásárlóközpontban 180 üzlet és 1300 parkolóhely kap helyet, a pláza építéséhez 600 tonnányi Peri teherhordó szerkezetet használnak fel. A Futureal-csoport fejlesztésében…
Az Apple bejelentette, ebben az évben távozik tőlük vezető designerük, Sir Jonathan Ive. Az iMac tervezője 1992-ben került a céghez, és most saját vállakozást indít.…
A központi számuk ki van kapcsolva, de az értékesítőik telefonszámai sem működnek már az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknak, a CryoSave nevű cégnek, így a klienseik…
A kínaiak máshol keresnek szövetségeseket, miközben békülésre bírnák az amerikai vezetést. Európa eddig a nevető harmadik volt, de a G20-csúcs után fordulhat a kocka.90 százalékban…
Különösen sok jogszabály változik 2019. július elsejével. Jövő hétfőtől beindul a családvédelmi akcióterv és a kormányzat soha nem látott pénzosztásba kezd a gyerekvállalás felpörgetés érdekében.…
Kemény évek várnak a bankokra, ha fel akarják venni a versenyt az innovatív szolgáltatókkal - mondja Selmeczi-Kovács Zsolt, a bankközi elszámolásokat végző Giro Zrt. vezérigazgatója.…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

More details
4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

More details
Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője