2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

A gazdasági szereplők és a politikusok már egyeztetnek egymással a plázastoptörvény jövőjéről – mondta el a Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért felelős államtitkár. A politikus a Világgazdaságnak azt…
Úgy döntött a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi bizottsága kedden, hogy a Lánchíd Palotánál nem élnek a törvény által garantált elővásárlási jogukkal, így a Nemzetközi Beruházási Bank…
A Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég bejelentette, hogy december közepétől Szircsák Norbertet nevezte ki zöld épület tanácsadási üzletágának vezetőjévé.
A 2019-es év több meglepetést is okozott a diákmunkák világában: a hallgatók sokkal tudatosabban választanak munkahelyet, türelmesen várnak egy-egy kiszemelt pozícióra, sőt még a hétvégéjüket…
Öt embert gyanúsítottak meg a BitClub Network-átverés felállításával, amivel 722 millió dollárt szedtek be a befektetőkből, akik azt hitték, hogy bitcoinbányákba tolják a pénzt –…
A harmadik negyedévben sem lett Európa növekedési bajnoka a magyar gazdaság miután a pénteken megjelent adat szerint az ír GDP-bővülés letaszított a trónról. Persze sportnyelven…
Ez pedig már jóval nagyobb védelmet élvezne a kibertámadásokkal szemben. Az okostelefonok és egyéb hordozható kütyük elterjedésével hozzászokhattunk a GPS mindennapos jelenlétéhez, a globális rendszer azonban…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője