2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Megállapodást kötött a Diófa Alapkezelő Zrt. többségi tulajdonának megvásárlásáról az Indotek Group, amelynek célja, hogy tovább erősítse az alapkezelő piaci pozícióit, illetve fejlessze szolgáltatás-portfólióját. Az…
Csinos összegért adott túl nyolc luxusszállodáján a Värde Partners. A csomagban két budapesti hotel is van - értesült a hvg.hu.
Nagyvállalati viszonylatban a biztonság kialakítása és fenntartása jelentős ráfordítást és megbízható, precíz partnert igényel. A technológiai fejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben már széles körben elterjedt az elektronikai…
A hulladékkal kapcsolatos kötelezettségek, feladatkörök, a nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségek változásai érintik a hulladékot termelő, gyűjtő és kezelő gazdasági szervezeteket éppúgy, mint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatókat és…
Kezdje a 2020-as évet hatékony, félnapos, évtervező képzéssel! A résztvevők a tanult módszertan és eszközök segítségével képesek lesznek külső coach nélkül is, akár már másnaptól…
A VIII. Budapesti Halfesztivál ismét a Dunaparthoz közel költözik. Éveken át keresték a szervezők a legoptimálisabb helyszínt és azt gondolják, hogy végre megtalálták.
A Winelovers márka egyik fő célkitűzése az igényes, minőségi, újdonságokra nyitott, önálló érték- és véleményalkotásra képes fogyasztó képzése, olyan borfogyasztó közösség kinevelése mely hazánkban a…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

Colliers: stabilizálódik a hibrid munkavégzés, a legtöbb vállalat megtartja irodaterületét

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője