Friss hírek

Veszélyben vannak az üzletek, ahol nők dolgoznak?

Hírfigyelő 11-06-25 1869
2011. június 21-én az esti órákban egy ismeretlen férfi jelent meg a szolnoki ékszerüzletben majd egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve követelte az értékeket az ott dolgozó nőtől. Miután a fiatal rabló megkapta a zsákmányát elmenekült az ékszerboltból. 

 

A rendőrök forró nyomon elindulva , nagy erőkkel kezdték meg az elkövető felkutatását a városban, amely hamar eredményre vezetett. Szerdán reggel őrizetbe is vettek egy tizenkilenc éves szolnoki, büntetlen előéletû férfit, aki ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bûntette miatt indítottak nyomozást, amelyet szakértők bevonásával vizsgál a rendőrség.

Idén egyébként már nem ez volt az első fegyveres rablás a megyében. Januárban egy férfi kettős rablást követett el, előbb egy takarékszövetkezetet, majd menekülés közben egy élelmiszerboltot fosztott ki, fegyverrel a kezében.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elkövetők előnyben részesítik a biztonságtechnikailag kevésbé védett helyszíneket. Az utóbbi években területünkön benzinkutakat, pénzintézeteket — Cibakházán kettőt is — kisebb élelmiszerboltokat, zálogházat, hoteleket, patikákat raboltak ki fegyveresen.

Az elkövetés helyszínét tekintve vonzó lehet a kevés létszámú alkalmazott, vagy ahol kevésbé számítanak a sértett ellenállására, mert mondjuk hölgyek dolgoznak ott.

A fegyvernek látszó tárgyakról utólag többségében kiderül, hogy nem éles lőfegyver, csak gázriasztó vagy Flóbert-pisztoly volt — olvasható a Szoljon.hu-n.

(Forrás: Szoljon.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó