Friss hírek

A válság betett a beruházóknak - Hitel nélkül nem megy

Hírfigyelő 09-06-02 1412
A gazdasági válság további mélyülését vetíti előre a beruházások 7,7 százalékos zuhanása. A hitelnyújtás akadozása már erőteljesen látszik a számokon. Főként a gépberuházások szûkültek az első negyedévben.

Az első negyedév során a gép- és berendezés-beruházások 9,9-százalékkal, az építési beruházások 5,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Előbbi csoporton belül valószínûleg a zuhanó jármûeladások határozták meg a tendenciát. Ez azt jelzi, hogy a termelési kapacitások még jobban szûkülnek, mint az átlagos szám mutatná. Ezzel szemben a második csoportot felfelé húzta az építési aktivitás javulása, itt azonban csak részben van szó valódi termelő beruházásokról. Szakértők szerint elkezdtek hatni az EU-s támogatások, amit egyébként már több éve vár a szakma.

A beruházásokon belül meghatározó súllyal bíró feldolgozóipar enyhén az átlag alatt, 6,8 százalékkal estek. Ebben azonban jelentős szerepe volt a tavaly ilyenkor még számottevő Hankook-beruházásnak, amely jelentős bázishatást jelent. Ugyanakkor azt is jelzi mindez, hogy a dél-koreai abroncsgyár óta nem érkezett jelentősebb nagyberuházó az országba. A következő ilyen nagy lökést a Kecskemétre települő Mercedes autógyártól várhatjuk, de ott még az első negyedévben főként az előkészületek zajlottak, még nagyjából két év, mire elkészülnek a termelő egységek.

A lakáskölcsönhöz jutás ugyan ősztől jócskán megnehezült, de ez az építési munkák időigénye miatt csak később mutatkozhat meg a számokban. Egyelőre az ingatlanügyek ágazat még bővülni is tudott, 3,5 százalékkal. A jármûvásárláshoz nyújtott hitelek is akadoznak, ez okozhatta a szállítási ágazat beruházásainak jelentős zsugorodását. A legnagyobb mértékben azonban a megszorításokra kényszerülő közigazgatás ágazat mutatója zuhant, 24 százalékkal.

(Forrás: www.vg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó