Friss hírek

Új internetkábelt fektetnek le a Földközi-tenger fenekén

Hírfigyelő 08-02-08 859

Az eddiginél ellenállóbb kábelt fektetnek le a Földközi-tenger fenekén annak a súlyos problémának kiküszöbölésére, amely múlt héten keletkezett számos közel- és közép-keleti országban, valamint Indiában az internetszolgáltatás terén tenger alatti távközlési kábelek elszakadása miatt.

Az egyik kábelt üzemeltető FLAG Telecom második javítóhajója is megérkezett az egyiptomi Alexandriától 8,3 kilométerre lévő tengerszakaszra, ahol egy hete szakadt el két kábel. A FLAG közlése szerint saját kábelének megjavítása még hat-hét napot igénybe vesz, de egy új kábelt is elhelyeznek.

Ez utóbbi azon túl, hogy jóval ellenállóbb lesz a múlt héten megsérült vezetéknél, új távközlési csatornát is teremt azzal, hogy Franciaországig fog elérni. Az egyiptomi tömegtájékoztatási eszközök már a múlt héten arról cikkeztek, hogy az észak-afrikai ország 3 ezer kilométer hosszú új kábel elhelyezéséről kötött megállapodást a társasággal. A múlt héten a Palermót és Alexandriát összekötő FLAG-vezetékben következett be szakadás.

A meghibásodás okát egyelőre nem tudják. Felmerült az a lehetséges magyarázat, hogy egy viharba került hajó tengerfenékre leeresztett horgonya sértette meg a kábelt, de az egyiptomi hatóságok közlése szerint a meghibásodás idején a térségben vízi jármû nem tartózkodott. A FLAG egyébként nem gondolja, hogy szándékos rongálás történt.

A társaság egy másik hajóján a helyszínre érkezett szakemberek eközben a Perzsa-öbölben, Dubajtól 56 kilométerre északra ugyancsak megkezdték egy másik meghibásodott inrenternetkábel kijavítását. Ez a vezeték pénteken sérült meg. A kábelszakadások komoly gondot okoztak az érintett országok üzletmenetében és akadályozták az egyéni felhasználók internetezési lehetőségeit is.

 

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó