Friss hírek

Szaporodó adatlopások, növekvő károk

Hírfigyelő 09-04-07 706
Az FBI-nak az elmúlt évben jelentősen több internetbiztonsági eseménnyel és ezekhez kapcsolódó panasszal kellett megbirkóznia, mint egy évvel korábban. Az FBI az IC3 (Internet Crime Complaint Center) központon keresztül tavaly 275 ezer bejelentést fogadott, ami 33 százalékos növekedésnek felel meg 2007-hez képest.

 Az FBI szerint a biztonsági problémákra visszavezethető károk nagysága elérte a 265 millió dollárt. Az elemzések alapján elmondható, hogy egy-egy bejelentéshez átlagosan 931 dolláros kár tartozott. Ugyanez a szám 2007-ben még csak 680 dollár volt.

Az FBI által ismertetett romló helyzet nem igazán okozott nagy meglepetést a biztonsági szakértők körében, hiszen a biztonsági cégek jelentéséből erre már lehetett következtetni. Az adatbiztonsági incidensek egy jelentős része azokra a - főleg tavaly - rohamosan elterjedő, automatizált SQL injection alapú támadásokat lehetővé tevő hekkereszközökre volt visszavezethető, amelyek esetenként weboldalak ezreit ostromolták, és segítették elő a kártékony programok terjedését valamint az adatlopást.

A tavalyi évre vonatkozó statisztikákból kiderül, hogy a hitel- és bankkártyákkal kapcsolatos adatbiztonsági események jelentősen hozzájárultak a károkhoz. Az IC3 szerint az összes biztonsági esemény 9 százaléka ilyen kártyákkal összefüggésbe hozható cselekményekre volt visszavezethető. Természetesen a nagymértékû károkozáshoz hozzájárultak az olyan jelentős biztonsági incidensek is, mint amilyeneket például a Heartland Payment Systems és az RBS WorldPay szenvedett el.

Tavaly nagyon sok támadás elektronikus levelek révén valósult meg. A spamek között rengeteg olyan email bukkant fel, amelyek kifejezett célja a felhasználók megtévesztésével történő adatlopás volt. Az IC3 szerint a támadók körében az is elterjedt módszernek számított, hogy a felhasználók postafiókjainak feltörésével küldözgettek leveleket az áldozatul esett személyek ismerősei számára.

(Forrás: www.biztonsagportal.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó