Friss hírek

Hatalomátvétel a vírusok világában

Hírfigyelő 06-09-25 1979
Hatalomátvétel a vírusok világábanAz elektronikus levelekben terjedő férgek ugyan még mindig komoly kockázatot jelentenek, de lassan átveszik az uralmat a weboldalakról letöltődő vírusok és egyéb kártékony programok. Az IDC Dániában végezte el a legutóbbi biztonsági felmérését, amely során arra volt kíváncsi, hogy a vállalatok esetében melyek a legkritikusabb vírusforrások.


 A vizsgálatokat kétszáz dán cégnél végezték el, és az eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy a vírusok terjedési formáiban komolyabb átrendeződés figyelhető meg.

A felmérésben résztvevő cégek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a számítógépei fertőződtek meg már valamilyen kártékony programmal. E vállalatok 75 százalékának ráadásul komoly biztonsági szabályzata is van a vírusvédelemhez, de mint ahogy a példa is mutatja ez még korántsem elegendő.

Az IDC szerint a felmérés legfontosabb tanulsága, hogy a felhasználók még mindig az elektronikus levelek mellékletében terjedő kártevőket tartják a legnagyobb biztonsági problémának. Ezzel szemben kiderült, hogy a vírusfertőzések 30 százalékát a weboldalról letöltődő kártékony programok okozzák, miközben a vírusos emailek az összes fertőzés 20-25 százalékáért felelősek. Mindez azt jelenti, hogy az Internet böngészése ma már komolyabb fenyegetettségeket tartogat, mint az elektronikus levelezés.

Az IDC felméréséből kiderül, hogy az alkalmazottak 30 százaléka munkahelyén magánjellegû célokkal is használja az Internetet. Az IDC szerint azonban hosszútávon nem a Világhálózat elérésének letiltása jelenti a jó megoldást, hanem olyan eszközök bevezetése, amelyek lehetővé teszik a munkahelyi böngészés felügyeletét illetve szabályozását.



Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó