Friss hírek

Hacker-támadás: új tûzfalat kap a Tudásközpont

Hírfigyelő 11-05-23 1310
Hackerek támadták meg a Tudásközpont informatikai rendszerét, ezért a napokban lekapcsolták a vezeték nélküli internet-elérést az épületben - számolt be elsőként a Pécs Tv Híradója. Az Európa Kulturális Fővárosa programban felhúzott ház kivitelezője szerint ő nem okolható a történtekért, unja már a Tudásközpont körüli „drámázást”, s azt, hogy az újságírók csak a problémát látják.


A Tudásközpont épületén tavaly télen egy éjszaka két üvegtábla robbant szét apró darabokra, majd pedig egy elromlott szelep miatti leázás okán zárták be a házat a javítás idejére. Ezúttal a számítógépes hálózatot védő tûzfallal akadtak gondok, emiatt a létesítmény területén a WiFi-szolgáltatás ideiglenesen szünetel, a látogatók saját laptopjukon nem tudnak internetezni.

A központ informatikai vezetője, Markó Tamás szerint nem megfelelő tûzfal védte a rendszerüket, s ez okozta a bajt. A kivitelező ugyanis olcsóbb és rosszabb programot telepített, mint amit ők kértek – mondta. "Nem azt a kaptuk, amit kértünk, ezt a tûzfalat nem tudjuk úgy beállítani, ahogy kellene ehhez a védelemhez, ezért kénytelenek vagyunk lecserélni. Erről nem kívánok itt nyilatkozni" – mondta Markó.

Megkerestük a Tudásközpont kivitelezőjét is. Csáktornyai Gyula vezérigazgató tagadta, hogy ők lennének a hibásak, ők mulasztottak volna. A televízió megkeresésére a cég vezérigazgatója ingerülten válaszolt: „Unom már ezt az állandó drámázást! Nem tudom, milyen tûzfalat cserélnek. Fogalmam sincs. Egyébként a szoftvert nem mi vettük. Mi a hardvert hoztuk. Csak hogy tudja.”

A Tudásközpont ezen a héten rendelte meg az új tûzfalat. A szállítási idő legalább két hét. A program 4-5 millió forintba kerül. De beüzemelése után újra lehet majd wifizni az épületben biztonságosan – állítja az informatikai vezető. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Tudásközpont indít-e kártérítési pert.

(pecsma.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó