Friss hírek

Egymással is küzd a Microsoft és a Yahoo keresője

Hírfigyelő 09-08-27 616
A két cég által megkötött megállapodás nem befolyásolja keresőik egymással szembeni viszonyát, a Yahoo továbbra is önállóan versenyezne - a cég nem szeretne a Bing egy kisebb változatává válni.
A Yahoo hétfőn jelentette be a Messenger és a Mail új verzióját, a közleményben pedig magától értetődő módon az ezek által kínált újdonságokra koncentráltak. A fejlesztésekkel kapcsolatban azonban néhány érdekes kijelentés is elhangzott, mégpedig a vállalat főhadiszállásán, az egyik alelnök szájából, aki leszögezte, hogy nem lesznek a Bing kihelyezett részlege, továbbra is megőrzik önállóságukat.

A nemrég létrejött együttmûködési megállapodás eredményeként a háttérben dolgozó technológiákat cserélik ki a felek, így a Bing a Yahoo keresőjének egyes elemeire építhet majd a jövőben, a Yahoo pedig a Microsoft által használt, az online hirdetéseket kezelő AdCenter platformot használja majd fel saját Panama motorjában. A tíz évre szóló megállapodás a két cég reményei szerint jövő év elején léphet majd életbe, amihez természetesen a szabályozó hatóságok beleegyezésére lesz szükség, e nélkül ugyanis lefújhatják azt - ahogy erre a Google és a Yahoo esetében volt példa tavaly.

A Yahoo oldalain a keresési találatok mellett új dobozok jelennek majd meg, amelyek a cég szerint a felhasználók dolgát könnyíthetik meg, hiszen így több úton-módon hasznosíthatják az eredményeket - a Yelp például az éttermek és szállodák esetében a visszajelzéseket és véleményeket jelenítené meg. A videókat a keresési lap elhagyása nélkül is megtekinthetjük, a károsnak ítélt találatokat a McAfee szoftvere szûri majd meg, az online hirdetéseknél pedig egy bonyolult algoritmus dönt majd arról, hogy a Yahoo, avagy a Microsoft által kínált változatokat látják-e majd a felhasználók.

A változásokat egyelőre házon belül tesztelik, ezek még az év vége előtt léphetnek életbe.
 
 
Forrás: www.sg.hu  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó