Friss hírek

Bíróság előtt az aradi NASA-hacker

Hírfigyelő 07-06-29 917

Elkezdődött Aradon a per a 22 éves Victor Faur ellen, aki behatolt több amerikai állami szerv, köztük az ûrkutatási hivatal (NASA) informatikai rendszerébe. A román főügyészség szervezett bûnözésért felelős ügyosztálya kedden terjesztette elő a vádiratot. Eszerint az informatikus végzettségû fiatalember illegálisan behatolt ...

... többek között a NASA, a tengerészgyalogság és az energetikai minisztérium szerverébe. A román állambiztonsági törvények megszegése miatt 12 évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Ügyében első fokon az aradi bíróság dönt. A vádirat alapján a számítógépes kalóz 2005 szeptembere és 2006 októbere között több ízben bejutott az amerikai adatbázisokba és megváltoztatta a beállításokat. 

A helyreállítás költsége az érintett kormányhivatalok szerint összesen 2 millió dollárra rúg (367 millió forint), és a kárt a tettesnek meg kell térítenie. Az FBI, a szövetségi nyomozó hatóság kérésére a bukaresti rendőrség tavaly decemberben indított nyomozást az ügyben. Victor Faur többször elmondta, hogy nem tartozik semmiféle szervezett bandához és csak a biztonsági rendszerek hibáira akarta felhívni a figyelmet. "Az egész csak játék volt, nem akartam ártani senkinek" - mondta a tárgyaláson az orvoscsaládból származó fiatalember.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó