Friss hírek

A Gmail vírus a Windows OneCare szerint

Hírfigyelő 06-11-26 816

A Microsoft első saját vírusirtója tévesen vírusként azonosította a Google levelező szolgáltatását, miután a keresőcég változtatásokat hajtott végre azon. A hibát javították, nem ez volt azonban az első baki. A múlt hét vége felé mind a Gmail, mind a Windows OneCare fórumán felbukkantak olyan bejegyzések, miszerint a ...

... Microsoft vírusirtója kártevőre figyelmeztet a levelező szolgáltatás oldalának minden egyes megnyitásakor. A program szerint a BAT/BWG.A. nevû vírus fertőzte meg a számítógépeket a keresőcég oldalának letöltésekor, ám hamarosan kiderült, hogy téves riasztásról van szó. A probléma okát többen az Internet Explorer 7-ben, illetve a Google által végrehajtott módosításokban vélik megtalálni.

"Ez egy korlátozott számban előforduló téves riasztás volt. Miután értesültünk a problémáról, frissítettük a szoftver adatbázisát, amely megoldotta a gondot" - erősítette meg a Microsoft szóvivője hétfőn. Az esetet többen azért furcsállják, mert éppen a Google népszerû szolgáltatásánál jelzett tévesen a Windows OneCare, mások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenség kizárólag az Internet Explorer 7 telepítését követően bukkant fel. Bár a téves riasztás gyanúja rögtön felmerült, ez csak napokkal később bizonyosodott be, addigra pedig egyes felhasználóknak a tárolt levelek törlését javasolták, természetesen feleslegesen.

Nem ez volt a baki a vírusirtó eddigi rövidke pályafutása alatt. Még az előzetes tesztelés alatt derült ki, hogy a szoftver tévesen jelzett a Computrace LoJack nevû program esetében, amely pedig az eltulajdonított laptopok felkutatásában hivatott segédkezni. Másoknál is előfordult hasonló malőr: a McAfee biztonsági szoftvere egyenesen a Microsoft Excelt szúrta ki magának, a Symantec pedig szintén hasonló zûrbe keveredett.

A szoftvercég fejlesztését már korábban támadták egyesek, mondván, hogy a program csicsás, annál kevésbé hasznos.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó