Friss hírek

Vonatok és repülőgépek nyomon követése az interneten

Hírfigyelő 08-02-12 1804

A vasút és a repülés szerelmesei gyakran szeretnék tudni, hogy mely vonatokat vagy repülőgépeket pontosan hol és mikor láthatják. Nekik nyújthat segítséget két új, a Google Maps szolgáltatáson alapuló weboldal. Hobbi programozóknak köszönhetően a jövőben bárki megtudhatja, hogy hol halad egy vonat vagy éppen merre ...

...repül egy repülőgép Svájcban. A Swisstrains.ch honlap két hónapja érhető el és az összes menetrend szerint közlekedő személyvonatról képes részletes információkat nyújtani. Az egyes szerelvényeket mozgó pontok jelölik, amelyekre rákattintva az érdeklődő pontosan megtudhatja a vonat útvonalát, sebességét. Sőt, az egyes pályaudvarokra kattintva kiderül az is, hogy milyen átszállási lehetőségek vannak az utasok számára.

A portál létrehozása a holland Robert de Heer nevéhez fûződik, aki az egész kísérletet egy technikai gyakorlatnak, míg a honlap megalkotását hobbinak tekinti. "Ezzel az ötlettel nem lehet sok pénzt keresni, de mindenképpen szerettem volna valami Svájccal kapcsolatos dolgot csinálni. Valami újat akartam, nem egy hagyományos térképet. Ekkor jutottak eszembe a vonatok, hiszen sokan tudják, hogy Svájcban kiterjedt a vasúthálózat. Ekkor fogtam össze egy vérbeli programozóval. Az oldal a menetrendi adatokra épül, de egyelőre még nem valós idejû. Bár ez utóbbi relatív, hiszen a svájci vonatok úgyis nagyon pontosak. Mindenesetre egy hónapon belül az elérhető adatok már valós idejûek lesznek és így azt is megtudhatják az emberek, ha egy vonat esetleg késik" - jegyezte meg Robert de Heer.

A programozónak nem ez az első ilyen jellegû projektje, igaz a Misdaadkaart.nl nevû holland oldal más területtel, a bûncselekményekkel foglalkozik. Az ott fellelhető adatokból és információkból bárki megtudhatja, hol történt bûncselekmény és az milyen jellegû volt.

Hasonló projektbe fogtak a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskola Alkalmazott Információstechnológiai Intézetének (ZAW InIT) hallgatói. Õk a Zürich és környékén lévő valós idejû légiforgalmat mutatják meg egy honlapon. A felhasznált adatok a repülőgépek transzpondereitől származnak. Az információk között szerepel a repülőgépek pontos helyzete, valamint az úgynevezett hívójel, amelynek segítségével további részletek tudhatók meg az egyes járatokról az interneten. Az adatok az oldalon az egyes repülőgépeket jelképező szimbólumokra kattintva érhetők el. A hallgatók tervei szerint a rendszer később egy nagyobb terület légiforgalmát is be tudja majd mutatni.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó