Friss hírek

Fókuszban a szakmaiság a HVG Állásbörzén

Hírfigyelő 10-03-02 1952
 Pályakezdők, végzős hallgatók, diplomás, tapasztalt szakemberek számtalan szakterületről. Gazdasági, pénzügyi, mérnöki, mûszaki, informatikai szakemberek, idegen nyelveket beszélő fiatalok. Több mint 9000 látogatónak mutathatja be állásajánlatait, vállalatát.

Március 25-26-án ismét megrendezésre kerül a HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok, mely immár hatodik alkalommal kínál találkozási fórumot a diplomás szakemberek, végzés közelében álló hallgatók és az őket kereső vállalatok, képzést kínáló intézmények, vállalkozások számára a SYMA csarnokban. 

A börze az évek alatt hazánk egyik legnagyobb állás- és képzési vásárává nőtte ki magát, idén tavasszal körülbelül 9000-10000 látogatót, és 100-120 kiállítót várnak a szervezők. A pozitív változásokat és várakozásokat mutatja az is, hogy a HVG Állásbörzén már most, a rendezvény előtt közel egy hónappal elkelt a kiállítói helyek 95%-a. A szervezők információi szerint március 10-éig még korlátozott számban lehetőség van a rendezvényen való részvételre. 

2010 tavaszán számtalan újdonsággal szolgálnak a rendezvény szervezői, melyek célja az egyre növekvő látogatói közönségen belül a legkeresettebb végzettségekkel rendelkező látogatók mozgósítása, kiszolgálása. A válság ellenére ugyanis vannak olyan szakterületek, amelyekre nagy a munkaadói igény. A mérnöki (különösen villamos- és gépészmérnökök), informatikai, valamint pénzügyi végzettségû diplomások iránt a recesszió ellenére is kereslet mutatkozik. Az ősszel első ízben megrendezett Mérnök Napok tapasztalatai alapján speciális szakmai programokkal, előadásokkal, versenyekkel várják az fenti területek szakembereit, hallgatóit. 

A szakmai programok közt mérnököknek szóló előadás-sorozatok, a legújabb technológiai újdonságokat bemutató workshopok és hazai mérnöki karrierlehetőségeket ismertető vállalatok találhatóak. A mérnökök számára további hasznos programokkal, konferenciákkal, technológiai újdonságokkal szolgál a SYMA egyik szomszédos csarnokában a rendezvény ideje alatt tartott „Magyarregula 2010”, az ipari automatizálás nemzetközi szakkiállítása is. A Magyarregula látogatói a mérés-, automatizálás-, szabályozás- és labortechnika területén tevékenykedő szakemberek, illetve ezen területek iránt érdeklődő diákok.

Az informatikával foglalkozó fiatalokat szakmai verseny várja és megismerhetik, milyen karrier vár rájuk a hazai informatikai cégeknél. Pénzügyi területen izgalmas esettanulmányokat, aktuális gazdasági témájú előadásokat kínálunk az érdeklődőnek, sőt az Ecosim hagyományos diákmenedzsment versenyének első fordulója is a börzén kerül lebonyolításra. 

Várjuk Önöket is kiállítóként vagy látogatóként a rendezvényen! 

Standos megjelenés jelentkezési határideje: 2010. március 10. 

A rendezvény időpontja: 2010. március 25-26., helyszíne: SYMA Rendezvényközpont.

További információk a börzéről:
www.hvgallasborze.hu
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel.: 06-1-787-5989

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó