Friss hírek

A Plus és az Edeka is kémkedett dolgozói után

Hírfigyelő 08-04-10 1372

Nemcsak a Lidl, hanem a gyanú szerint két további német élelmiszer-kereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után. Egyes üzleteikben minikamerákat szereltettek fel, továbbá megbízott nyomozókkal figyeltették dolgozóik magánéletét.

Nemcsak a Lidl, hanem a gyanú szerint két további német élelmiszer-kereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után. Csütörtöki értesülések szerint erről tanúskodnak azok a jegyzőkönyvek, amelyeket egy, az Edeka és a Plus számára dolgozó biztonsági cég készített, s amelyek a Stern címû hírmagazin birtokába jutottak.

Ezekből a hatóságok állítása szerint egyértelmûen kitûnt, hogy a konkurensek sem válogattak az eszközökben, azaz ugyanúgy megfigyelték alkalmazottaikat, ahogy azt a Lidl tette. Egyes üzleteikben ebből a célból minikamerákat szereltettek fel, továbbá megbízott nyomozókkal figyeltették dolgozóik magánéletét.

Mennyit járnak vécére?
A Lidl élelmiszer-kereskedelmi diszkontláncról március végén derítették ki, hogy módszeresen kémkedett dolgozói után. Ugyancsak a Stern számolt be arról, hogy kamerák és nyomozók segítségével figyelték meg az alkalmazottak lépéseit, így egyebek között azt, hogy milyen gyakran látogatják a mellékhelyiséget, kivel, mennyit és miről beszélgetnek, kivel állhatnak különleges viszonyban, s általánosságban azt, hogy milyen mértékben alkalmasak a munkavégzésre.

A diszkontlánc vezetése elismerte, hogy különböző nyomozóirodáktól valóban rendeltek ilyen jellegû jelentéseket, de azt állította, hogy azok nem megfigyelés céljából készültek, hanem elsősorban azért, hogy elejét vegyék az elmúlt időszakban megszaporodott üzleti lopásoknak. Mindazonáltal az igazgatóság az országos napilapokban nyilvánosságra hozott közleményében hivatalosan megkövette a dolgozókat.

Túlbuzgóság
Nyilatkozatában a Lidl elismerte ugyan, hogy "túlbuzgó detektívek" olykor személyes információkat is feljegyeztek az alkalmazottakkal kapcsolatban, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kémkedés nem állt szándékában. "Az esetből megtanultuk, hogy a jövőben az alkalmazottakkal együtt kell felvenni a harcot a lopások ellen" - hangoztatta az emberi méltóság megsértésével nem először gyanúsított cég vezetősége.

A legutóbbi értesülések után az Edeka szóvivője csütörtökön szinte szó szerint ismételte meg a Lidl korábbi magyarázkodását, azt állítva, hogy az alkalmazott eszközökkel a lopásoknak kívánták elejét venni, de megfigyelések nem történtek. A szóvivő magától érthetődőnek nevezte, hogy - mint fogalmazott - minden lépésüknél tiszteletben tartják a törvényes kereteket. A Plus egyelőre nem foglalt állást a gyanúsítással kapcsolatban.

A Stern által ismertetett jegyzőkönyvben mindenesetre az Edeka egyik női alkalmazottjáról a következő feljegyzés szerepelt: "Megtudtuk, hogy sok az irigye, mivel férjével most vásároltak házat, két autójuk és egy motorkerékpárjuk van, s szabadságra több ízben is az Egyesült Államokba utaztak. Legnagyobb álma az, hogy családjával az Egyesült Államokba vándoroljon ki." Az ominózus passzust az Edeka szóvivője nem kommentálta.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó