Friss hírek

Román kémbotrány: bûnvádi eljárás két miniszter ellen

Hírfigyelő 08-07-30 562

Hatálytalanította a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztály a Nagy Zsolt volt informatikai miniszter és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ügyében hozott korábbi döntést, miszerint nem indítanak ellenük bûnvádi eljárást az úgynevezett kémbotrányban. A döntésről tudósító hétfői román...

...sajtó emlékeztet: mindkét személyt azzal gyanúsították az úgynevezett kémbotrányban, hogy mandátumuk ideje alatt bizalmas információkat szivárogtattak ki román állami vállalatok privatizációjáról nemzetközi tanácsadó cégeket képviselő személyeknek.

Korábban napvilágot látott az a hír, hogy a két volt miniszter egy-egy tanácsadója ellen is beszüntették a nyomozást, akárcsak a bolgár Sztamen Sztancsev ellen, aki a privatizációkban érdekelt Credit Suisse First Boston tanácsadó céget képviselte. Nagy Zsolt ellen ebben az ügyben tavaly április 27-én indított a főügyészség szervezettbûnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) büntetőjogi vizsgálatot.

Ennek következtében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztere kénytelen volt megválni posztjától, mivel Traian Basescu román államfő tavaly júniusban felfüggesztette tisztségéből. A román törvények szerint ugyanis nem lehet tagja a kormánynak olyan személy, aki ellen az ügyészek büntetőjogi vizsgálatot indítottak. A DIICOT később átadta az ügyet a DNA-nak, amelynek azt kellett megvizsgálnia: megvesztegették-e a tárcavezetőket azért, hogy információkat szivárogtassanak ki folyamatban lévő privatizációs ügyekről. Miután az utóbbi napokban úgy tûnt, hogy az ügyiratot lezárják, kiderült, hogy a DNA mégis bûnvádi eljárást kezdeményez. Ezt Livia Saplacan, az intézmény szóvivője jelentette be, aki szerint a további vizsgálatra azért van szükség, mivel korábban a vizsgálatot folytató ügyésznek nem állt rendelkezésére valamennyi bizonyíték.

(Forrás: www.atv.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó