Friss hírek

Pofozkodáson ért zsarolók

Hírfigyelő 08-04-02 1730

Zsaroláson érték a fővárosi alvilág három ismert alakját. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a múlt csütörtökön akkor csapott le Túri Tiborra, Drobilich Gáborra és Dévényi Tamásra, valamint a nyilvánosság előtt ismeretlen V. Zoltánra, amikor "figyelmeztetés" gyanánt megvertek egy vállalkozót, akit...

...már négy éve zsaroltak, s aki ez idő alatt 132 millió forintot fizetett ki nekik "védelmi pénz" gyanánt - erősítette meg a Népszabadság értesülését Zsombók György, a nyomozóiroda igazgatóhelyettese.

Az első fokon eljáró bíróság Túri és Dévényi esetében - a letartóztatást indítványozó ügyészi előterjesztés ellenére csak házi őrizetet rendelt el, a másik két gyanúsított számára pedig lakhelyelhagyási tilalmat írt elő, másodfokon azonban a Fővárosi Bíróság mind a négyüket letartóztatta.

A zsarolási ügy négy szereplője közül ketten, Dévényi és Drobilich a 90-es évek olajügyeiből lehet ismert a bûnügyi hírek olvasói számára, míg Túri Tibor neve a kecskeméti maffiaperből; ő volt az a hírekben T. Tiborként emlegetett vállalkozó, akit az immár jogerős ítélet szerint Radnai László és társai meg akartak gyilkoltatni, s a vele (és embereivel) megvívandó maffiaháborúhoz nagy mennyiségû fegyvert csempésztettek az országba Szerbiából.

(Forrás: www.nepszabadsag.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó