Friss hírek

Nem lesz szj szám a számlákon

Hírfigyelő 08-03-13 1509

Mégsem kell fordított áfát fizetniük a takarítóknak és a kertészeknek, s egyértelmûbb lesz annak eldöntése, hogy kell-e fordítottan áfázni, avagy sem. Szeptember elsejétől kell csak nullás igazolást kérni a közbeszerzésben érintett alvállalkozóknak a kifizetéshez, s az igazolás több kifizetőnél is fölhasználható lesz.

Nem kell a számlákon feltüntetni az szj, illetve vtsz számokat sem. A módosítás május elsejétől hatályos. Elfogadták tegnap az új áfatörvény módosítását, amely magának az adóhatóságnak is súlyos értelmezési gondokat okozott. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) fővárosi szervezetének elnöke, Ruszin Zsolt hívta föl korábban arra a figyelmet, hogy az új áfatörvény fordított áfára vonatkozó szabályozása ütközik az uniós joggal.

Az egyesület alkotmánybírósági beadvánnyal is élni kívánt az ügyben, ám a PM-mel történt sikeres egyeztetés után elálltak szándékuktól. A szervezet mégsem nyilatkozott akkor az egyeztetésről, az egyesület mai közleménye szerint a törvényjavaslat kommunikálását nem tartották feladatuknak.
(A PM  sem nyilatkozott érdemben az egyeztetésekről.) A parlament elé került javaslat indoklása úgy fogalmazott: „Felmerültek olyan jogalkalmazási problémák, amelyeket szükséges minél hamarabb rendezni.”

Egyértelmû lett a többértelmûből

A budapesti elnök a FigyelőNet kérdésére ma elmondta: az elfogadott módosítás után még mindig maradtak kisebb szakmai problémák az áfatörvényben, de a súlyosabb gondokat sikerült amegszüntetni.

A legnagyobb változás, hogy szûkült és egyértelmûbbé vált a fordított áfa hatálya alá tartozók köre. A fordított adózás a május elsejétől hatályos változás szerint – az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásoknál - kizárólag csak az ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési és egyéb szerelési szolgáltatásokra terjed ki.

Azokra is csak akkor, ha építési hatósági engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódnak. A hivatkozási alap tehát már nem a polgári törvénykönyv szerinti ingatlan fogalma, így kikerültek ebből a körből például a takarítók, a kertészek, a kéményseprők.

Bûnhödhetnek a rosszul értelmezők

Föllélegezhetnek tehát az eddig bizonytalanságban lévő vállalkozók, bár nem teljesen, hiszen a módosítás csak május elsejétől hatályos, így nem lehet mindenki biztos abban, hogy januártól májusig helyesen számláztak-e.

Az MKOE éppen ezért azt javasolta a PM-nek, törvényi szinten szabályozzák, hogy az adóhatóság ne bírságolhasson a fordított áfa hibás értelmezése miatt erre az időszakra nézve, azonban a PM ezt visszautasította, így a módosításban ez nem szerepelt. Így ennek a problémának a kezelését az adóhatóságra, illetve az általános méltányossági szabályokra bízták.

Az elfogadott törvénymódosítás szerint szeptember elsejétől kell csak nullás igazolást kérni a közbeszerzésben érintett alvállalkozóknak a kifizetéshez. Az igazolások több kifizetőnél lesznek alkalmazhatók. Ruszin Zsolt szerint ez a rendelkezés, mivel kedvezményt tartalmaz, már kihirdetésekor érvényesíthető.

Bár a kihirdetés alapvetően a Magyar Közlönyben megjelenést jelenti, az adószakértő szerint jelen esetben – amikor pontosan tudjuk, hogy a törvénymódosítást hamarosan kihirdetik – a fővállalkozóknak fölösleges megkövetelniük a nullás igazolásokat.

Kevesebb adat a számlán

Nem szükséges sem szj, sem vtsz számokat írni a számlákra, csak a tevékenység nevét – a módosítás ezt is tartalmazza. Ruszin Zsolt adószakértő szerint eddig is kár volt ráírni, hiszen ez az elvárás sem illeszkedett az uniós elvekhez, így senki nem lett volna bíróságon elítélhető azért, mert ezeket a statisztikai adatokat a számlákon nem tünteti föl.

Továbbra sem tilos egyébként ezeket az adatokat a számlákra fölvezetni, de fölösleges.

Foorás: www.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó