Friss hírek

Kartellgyanús biztosítók ügyét tárgyalja a GVH

Hírfigyelő 06-12-13 800

Az Allianz Hungária, a Generali, a Mabisz és a Gémosz, valamint három alkuszcég ellen tavaly nyáron indított eljárást a GVH. A gyanú szerint három éven keresztül egyeztettek a károknál alkalazott rezsióradíjakról. Az ügyet holnap tárgyalja a versenytanács.  Igen súlyos bírsággal számolhatnak a gépjármû-biztosítási kartellel ...

... meggyanúsított biztosítók, márkakereskedők és alkuszok, ha a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa megállapítja a jogsértést. Márpedig az ügyben kikristályosodott előzetes álláspont szerint kimondhatják a kartellt, ezt viszont az érintettek mindegyike vitatja – értesült a Világgazdaság. Az ügyet holnap tárgyalja a versenytanács. A szakemberek szerint sajátos szövetkezésről van szó, amelyben az iparág több vertikuma is érintett, és amely a különböző versenypozícióban lévő felek érdekeit egyaránt szolgálja. A lap úgy tudja: az ügy komplexitására jellemző, hogy mintegy másfél száz oldalt tett ki az előzetes álláspont, és ennek kétszeresét is jóval meghaladta az érintettek írásbeli reagálása.

Az Allianz Hungária, a Generali, a Mabisz és a Gémosz, valamint három alkuszcég ellen tavaly nyáron indított eljárást a GVH. A gyanú szerint az érintettek 2002 és 2005 között évente egyeztettek és meg is állapodtak a casco és a kötelező gépjármû-felelősségbiztosítások alapján rendezendő károk kapcsán alkalmazott rezsióradíjakról. Átlagosan az inflációt meghaladó, 10 százalék fölötti egységes javítói óradíj emeléséről döntöttek. Ezt kiegészítették különböző feltételekkel, ügyeltek például arra, hogy az adott területen mûködő márkakereskedéseknél a rezsióradíjak összhangban legyenek. Feltételezhetően a két biztosító külön is megállapodott a márkakereskedésekkel való egységes tárgyalásról és azonos óradíjak alkalmazásáról.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó