Friss hírek

Jön a korrupcióellenes hivatal!

Hírfigyelő 09-12-21 2382
Az Országgyûlés elfogadta a kormány korrupcióellenes csomagjának részét képező tisztességes eljárás védelméről szóló törvénymódosítást. Ennek értelmében március elsejétől mûködik majd a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal, és törvény védi majd a visszaélések bejelentőit is...
..., akik a kiszabott bírság 10 százalékát elérő bejelentői díjat is kaphatnának. Szigorúbban szabályozzák a közbeszerzéseket is: a pályázatok kiírója átláthatósági megállapodást köthet az ajánlattevőkkel, így nyilvánosságra hozhatják a szerződéseket.

A Fidesz szerint azonban a korrupciót üldöző hatóságokat kellene megerősíteni, a hivatalt pedig az ügyészség alá rendelni. - Ez a 14. szervezet Magyarországon, amely nevében a korrupció ellen harcolnak, ilyen széttagolt és lényegében szankció nélküli megoldást nem tudnak támogatni – mondta Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója, aki hozzátette: furcsa egy olyan hivatalt felállítani, aminek a „noszogatás” a feladata.

A Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet szerint szûkíti az új hivatal mozgáskörét, hogy csak vizsgálati jogköre van, nyomozati viszont nincs. – Új hivatal felállítására semmi szükség addig, amíg nem orvosolják, hogy a rendőrség, illetve az ügyészség nem tud hatékonyan mûködni – fogalmazott Földes Ádám jogi tanácsadó.

A korrupció például a becslések szerint negyedével drágítja a magyar közbeszerzéseket.
 
 
(Forrás: www.atv.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó