Friss hírek

Beperelték az eBayt a Skype alapítói

Hírfigyelő 09-09-18 1233
A Skype alapítói technológia-lopás címén beperelik a volt cégüket tulajdonló eBay-t és azt a befektetői csoportot, amely bejelentette, hogy megvásárolja az internet telefonszolgáltató céget - írta a Wall Street Journal. Az eBay korábban még az alapítók cégétől, a Joltidtól vette meg 1,9 milliárd dolláros részesedését, amelyet most a cég 2,75 milliárd dollárért értékesített.
 Az Index Ventures és a Silver Lake által létrehozott konzorcium által tett ajánlat elfogadását több mint egy hónapja fogadta el a cég. A két vállalat között nem most indult meg a pereskedés. Először a Skype nyújtott be keresetet a Joltiddal szemben egy szoftver engedélyeztetési eljárás miatt, majd ezt követően jött a viszontkereset, mivel a Skype a vádak szerint megszegte az eredeti megállapodást.
 
 
(Forrás: www.ipon.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó