Friss hírek

A neten árult gyógyszerek fele hamisítvány

Hírfigyelő 06-11-26 1117

Egy WHO által vezetett bizottság arra figyelmeztet mindenkit, hogy rendkívül körültekintően járjanak el, ha az interneten vásárolnak gyógyszereket, ugyanis az online kapható gyógykészítmények mintegy fele hamisítvány.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) húsz másik nemzetközi egészségügyi szervezettel karöltve létrehozott ...

... egy bizottságot, amely a hamis gyógyszerek felkutatásával, illetve az azokkal szembeni fellépés lehetőségeivel foglalkozik. Ez az IMPACT névre keresztelt szervezet hozta nemrég nyilvánosságra kutatásuk megdöbbentő eredményét, miszerint az interneten árult gyógyszerek fele hamisítvány, és gyógyulás helyett a kórokozók ellenállóbbá tételéhez, rosszabb egészségi állapothoz és legvégső esetben a beteg halálához is vezethetnek.

Az IMPACT célja nemcsak a figyelemfelhívás, hanem az is, hogy szigorúbb törvényi szabályozásokat vezessenek be a hamis gyógyszerek gyártói és forgalmazói ellen, ugyanis a világ legtöbb országában nem számít súlyosabb bûnnek gyógyszert hamisítani, mint olyan árucikkeket, mint a ruha vagy az óra. Különösen igaz ez néhány fejlett ipari országra, ahol a például hamis védjeggyel ellátott pólók gyártásáért szigorúbb büntetés jár, mint az emberek egészségét veszélyeztető hamis gyógykészítmények előállításáért vagy forgalmazásáért.

A bizottság adatai szerint a hamis gyógyszerekre világszerte több tízmilliárd dollárt költenek az emberek évente, és vannak olyan országok, amelyekben a hamisított készítmények aránya elérheti akár a 30 százalékot is.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó