Friss hírek

30 milliós bírság a Hild Zrt.-nek

Hírfigyelő 09-09-04 1049
Több megtévesztő állítást is tartalmaztak a Hild Zrt. 2008-ban közzétett hirdetései, s emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 30 millió forintra bírságolta a vállalkozást - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán. A Hild Zrt. 2008-ban intenzíven és széles körben népszerûsítette a lakásért életjáradék konstrukcióit.

A tájékoztatókban egyebek mellett az szerepelt, hogy a fogyasztó a szerződés megkötése után saját lakásában élhet, tőle a járadékfizető az állagmegóvó karbantartások költségét és a közös költséget átvállalja.

Egyes tájékoztatásokban pedig az szerepelt, hogy a Hild Zrt. szerződéseit több mint ezer ügyvéd fogadta el, illetve az ügyvédek nagyon biztonságosnak tartják ezeket a szerződéseket.

Ezek a megállapítások azonban a GVH vizsgálata szerint nem voltak pontosak, mivel például a járadékosok nem a saját lakásukban élnek azért, mert a Hild konstrukcióinak meghatározó tulajdonsága, hogy az adott ingatlan tulajdonjoga a vállalkozáshoz kerül. Az állagmegőrző munkákkal és a közös költséggel kapcsolatban pedig a szerződésben más szerepelt, mint a tájékoztatókban. A szerződés szövege szerint a Hild nem téríti meg például a belső burkolatok, vagy a kaputelefon javításának költségeit, és a fogyasztót terhelik a takarítás, a hólapátolás vagy az esztétikai festés költségei akkor is, ha azok egyébként a közös költség részei lennének.

Az ügyvédi ajánlásokat a Hild Zrt. nem tudta igazolni.   

A bírság összegének megállapításakor a versenyhatóság súlyosbító körülményként vette tekintetbe, hogy a vállalkozás életkoruknál fogva sérülékeny fogyasztóknak kínált szerződéseket hirdetett jogszerûtlen módon, miközben a vállalkozást már korábban is elmarasztalták hasonló ügyben.

Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a fogyasztók a szerződés megkötésekor értesülhettek a konstrukció pontos feltételeiről.

 

(Forrás: www.ingatlanok.hu)  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó