2026. február 8., vasárnap - Aranka

Hírfigyelő

Az arc nélküli ember már régóta nem álcázza magát. Sőt. Láthatóan élvezi a média érdeklődését. Markus Wolf, az NDK külföldi hírszerzésének egykori feje évtizedekig

Naomi Campbell nem szeretné, ha bajba kerülne Bogotában, ezért megérkezése után azonnal közölte meghívóival, hogy páncélozott autót kér, csak abba hajlandó beülni. 
Fellázadtak a Vatikán nyolc kapujánál őrt álló svájci gárda testőrei. Kizárólagosságot kérnek az egyházfő biztonságának felügyeletében, amelyet öt évszázad után más hatósági erőkkel kell megosztaniuk.

1973. május 17. és augusztus 7. között tartott első meghallgatások után szeptember 24-én a Watergate-bizottság újra összeült. A nyilvánosságra került adatok az Egyesült Államokban kormányzati és

Amikor partnerük ellenőrzéséről van szó, a svédek egyáltalán nem riadnak vissza kedvesük mobiltelefonjának beható tanulmányozásától, vagyis

A lengyel titkosszolgálat aktái 1945-ben titokzatos módon megsemmisültek, így egy most megjelent hivatalos kormányzati beszámolóig nem volt közismert, hogy a lengyel hírszerzők már a
Az amerikai kormányzat szakértőinek elemzése szerint az angol kódfejtők nem értették meg a holokauszt levezényléséről szóló kódolt náci üzeneteket. A nemrég publikált eredményeket sokan

Kémügy

Aug 31, 2005

Az alábbi linkgyüjteményben tudja nyomonkövetni a Szatmári-ügy kapcsán megjelent híreket:

Versenypiaci hírszerzésA XVII. századi Angliában a szövőiparban jelent meg a konkurenciáról szóló információk megszerzésére való törekvés,

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője