2026. július 1., szerda - Annamária

Üzleti hírszerzés - hétfő, 12 április 2021

​A Pwn2Own 2021 hackerversenyen széles körben használt alkalmazások és operációs rendszerek estek áldoztául a fehérkalapos résztvevőknek. A Trend Micro Zero Day Initiative (ZDI) idén is

Tavaly január óta minden hónap utolsó napján virtuálisan megvásárolunk 42 alapvető élelmiszerterméket az Aldiban és a Lidlben, idén februártól pedig a kört a Penny Markettel

Szilvási Tibor hatéves volt, amikor megkapta első mobilját, és azóta a telefonok körül zajlik az élete. Évekkel megelőzve a korát már kisgyerekként olyan mobilokat rajzolt,

​WhatsApp segítségével is képes terjedni az a kártékony mobil alkalmazás, amely a hivatalos Google Play áruházba is betette a lábát. Sajnos a mobil eszközöket fertőző kártékony

Megjelent a KSH legfrissebb, 2020. október-december közötti időszakra vonatkozó lakásárindexe. Bár még nem érkezett be az összes adásvétel, így előzetes számokat láthatunk csak, az

A kínai gyárak egyre inkább technológiai megoldásokat keresnek az égető munkaerőhiányra. Ahogy ugyanis a munkaképes korú lakosság száma folyamatosan csökken az országban, úgy válik egyre

A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások,

A válaszadók 71,7 %-a tervez utazni 2021-ben a TÁRKI és az Everguest felmérése szerint. Háromból két ember belföldön szeretne kikapcsolódni idén: sosem látott népszerűségnek örvend

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője