2026. június 30., kedd - Pál

Szabadidő, életmód

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

78

A strandszezon beköszöntével a közösségi médiában és a közbeszédben is ismét fókuszba kerül a „beach body”, azaz a tökéletes strandforma elérése. Loksa Ágnes személyi edző és életmód-tanácsadó szerint azonban ideje lenne túllépni a kampányszerű esztétikai célokon. A szakértő hangsúlyozza, hogy a mozgás elsősorban nem hiúsági kérdés, hanem befektetés a panaszmentes változókorba és az időskori önállóságba.

Sokan a nyár elején két véglet között ingadoznak: vagy elengedik magukat, mert már „úgyis késő” elérni a kitűzött formát, vagy a nagy nehezen elért cél után dőlnek hátra, és a nyaralás alatt veszítik el az addigi eredményeiket. Az Inez Fitlét alapítója ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy 40–50 év felett a test már lassabban reagál, és a drasztikus, gyors fogyókúrák gyakran nem zsírból, hanem a létfontosságú izomtömegből történő veszteséget eredményezhetnek.

A cél a 80 éves kori önállóság

„Nem az a lényeg, hogyan mutatunk a strandon, hanem az, hogy 70–80 évesen is képesek legyünk önállóan felállni a földről, vagy guggolva játszani az unokánkkal” – vallja a szakértő. „Az orvostudomány már képes meghosszabbítani az életet, de a minőségi hosszú élet záloga a mi kezünkben van” – fogalmazott. „A cél az izomerő és a tartás megőrzése, amely megvéd az időskori elesésektől és a kiszolgáltatottságtól.”

Loksa Ágnes beszélt arról is, hogy a kor előrehaladtával, különösen a menopauza idején, a hormonális változások miatt felgyorsul az izomvesztés, vagyis az úgynevezett szarkopénia, és nő a csontritkulás kockázata.

„Az izomzat ilyenkor már nem csupán a mozgást szolgálja, hanem az egyik legfontosabb szervünk, a mozgás javítja a vérkeringést, egészségmegőrző hatása van, kihat az anyagcsere-folyamatokra, segítségével fokozódik a csontképződés, a vér koleszterin zsírtartalma csökken, a rendszeres mozgás a hormontermelést is jó irányba befolyásolhatja.”

A szakértő példaként említette, hogy akár egyetlen hét betegség miatti ágyban fekvés alatt is jelentős mennyiségű izmot veszíthetünk, mert a test a zsírt a túlélés zálogának tekinti, és az izmokat áldozza fel előbb.

A HUN-REN SZTAKI BioAgeAI kutatócsoportjának kutatói idén tavasszal publikált tanulmányukban szintén fordított összefüggést mutattak ki a fizikai erőnlét és az olyan időskori betegségek között, mint a cukorbetegség, a stroke, az ischaemiás szívbetegség, a tüdőrák, a COPD, a gyulladásos bélbetegség, a depresszió és a rheumatoid arthritis. Az eredmények hangsúlyozzák a fizikai erőnlét fontosságát az időskori betegségek megelőzésében.

Hogyan eddzünk okosan?

Az Inez Fitlét alapítója szerint ebben a korban már nem erősebben, hanem okosabban kell edzeni. A hangsúly a tartóizmok és a felsőtest erején van, mert egy esetleges esésnél a karok és a vállak ereje döntheti el, mennyire lesz súlyos a sérülés.

„Nem az a cél, hogy hatalmas súlyokat emelgessünk, hanem az, hogy elérjük a megfelelő edzés minőséget. Gyakran látom, hogy a 20–30 éveseknél a lábedzés, a guggolások és a popsi formálása az abszolút prioritás, mert ez adja a látványos strandformát. A felsőtest edzése pedig eközben egyfajta „mostohagyerek” marad, amivel alig foglalkoznak” – magyarázta a szakértő.

Ez a hozzáállás azonban évtizedekkel később súlyos árat követelhet. „Pontosan ez az a testtáj, amin az életminőségünk múlhat.”

Az „okos edzés” szerves részét képezhetik például a Pilates-gyakorlatok, amelyek célzottan a mélyizmokat és a törzs stabilitását erősítik, hatékonyan ellensúlyozva az ülőmunka okozta tartáshibákat is. Ez a módszer tudatos, kontrollált mozgással nemcsak a fájdalommentes mozgást adja vissza, hanem ízületkímélő módon teszi rugalmasabbá a testet, miközben segít megszabadulni a felgyülemlett feszültségtől is.

Loksa Ágnes hozzátette, hogy a nők egészségprogramjának sikere sokszor a környezeten is múlik. A bűntudatkeltés helyett fontos a családtagok részéről a támogatás.

„Olyan megerősítő mondatokra van szükség, mint hogy menj csak edzeni, ez fontos neked, addig vigyázok a gyerekekre/unokákra. A támogató közeg segít abban, hogy a mozgás ne egy nyűg, hanem a napi rutin elengedhetetlen része maradjon” – emelte ki a szakértő.

Tippek a tudatos pihenéshez

Az Inez Fitlét alapítója szerint fontos, hogy a nyaralás ne az önsanyargatásról, de ne is a teljes elengedésről szóljon. Néhány egyszerű kapaszkodó segíthet az egyensúly megtartásában. A szakértő ezek között említette az aktív pihenést, az okos táplálkozást, a mértékletességet.

„Városnézéssel, úszással vagy a hotel edzőtermének használatával, már sokat tehetünk a formánk megtartásáért. Élvezzük a szezonális zöldségeket! Ha a fagylalt vagy lángos előtt rostban gazdag ételeket fogyasztunk, lassíthatjuk a cukrok felszívódását. Nyaralás alatt belefér a lazítás, de a hazatérés után fontos a visszatérés a rendszeres rutinhoz” – sorolta a tanácsokat az életmód-tanácsadó.

Út a fájdalommentes élethez

Az életmódváltás sikerességét leginkább Loksa Ágnes személyes tapasztalatai igazolják. 56 évesen, korábbi cégvezetői múltjából adódó krónikus nyakfájását, stresszes mindennapjait és magas vérnyomását hagyta maga mögött a tudatos mozgás segítségével. Saját bevallása szerint a Pilates és a célzott erőedzés nemcsak a fizikai erejét adta vissza, hanem képessé tette arra is, hogy elhagyja korábbi gyógyszereit, és visszanyerje energiaszintjét.

„Nem könyvekből tanultam meg, mit jelent a változókor, az ülőmunka, a folyamatos stressz és az ezekkel járó testi panaszok, mert én is átéltem ezeket. Ma már olyan modern, számítógép vezérelt technológiát alkalmazok erőedzésekre, amelyek digitálisan szabályozott ellenállással, ízületkímélő módon segítik a hozzám forduló nők erősítését. Ezenkívül Pilates-gyakorlatokat és eszközöket használok a törzsizom stabilizálására. Minden személyre szabott és változatos edzés egyre közelebb visz az egészségesebb élet felé.”

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője