2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Ennyiért kínálják a felújításra váró lakásokat

2021-04-12 394
A lakásfelújítási programnak máris érződik a hatása a használt lakások piacán: főként a Budapesten és Pest megyén kívüli lakáspiacon lettek népszerűbbek a korszerűsítendő lakások, az idei első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk – közölte az ingatlanhirdetési portál legfrissebb elemzésében vasárnap az MTI-vel.
 
A felújítandó lakások mindenhol jóval olcsóbbak, mint az újszerűek az ingatlan.com adatai szerint. Az átlagos kínálati négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy a fővárosban a felújítandó lakásokat április elején 637 ezer forintért kínálták eladásra, míg az újszerűeket 20 százalékkal drágábban, 768 ezer forintért.

Tetemes a különbség a megyeszékhelyeken is: a korszerűsítendő lakóingatlanokat 320 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdették a tulajdonosok, a felújítottakat pedig 417 ezer forintért, vagyis utóbbiak 30 százalékkal voltak drágábbak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kifejtette: érthető a kereslet élénkülése, hiszen a felújítandó lakóingatlanok olcsóbbak, gyermekes háztartások által igénybe vehető maximum 3 millió forintos állami támogatás miatt pedig a lakásvásárláshoz és a felújításhoz köthető összes költség alacsonyabb lehet, mint egy felújított lakás megvétele esetén. A felújított ingaltanok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt 5-6 évben - tette hozzá. Ráadásul egy költözés után sok esetben amúgy is kisebb-nagyobb korszerűsítéssel, sokszor minimum egy festéssel kezdenek az új lakók. Ezekre a munkálatokra viszont most állami támogatást is igényelhetnek – mutat rá a szakember.

Az elemzés szerint országos viszonylatban ugyanakkor jelentős különbséget mutat az érdeklődések eloszlása. A növekedés elsősorban a Budapesten és Pest megyén kívüli használt ingatlanok piacán érezhető, mert a fővárosban és annak agglomerációjában továbbra is a potenciális vásárlók egynegyede érdeklődött felújítandó ingatlanok iránt. Idén a legnagyobb arányban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna és Nógrád megyékben érdeklődtek felújítandó ingatlanok iránt, mivel az érdeklődések 38-43 százaléka érkezett korszerűsítendő lakásokra és házakra. A tavalyi első negyedévhez képest ez átlagosan 5 százalékpontnyi növekedés a felsorolt megyékben. (MTI)

 

(Forrás: uzletem.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője