2024. május 17., péntek - Paszkál
A Covid–19-világjárvány alapjaiban változtatta meg a hazai munkaerőpiacot, miközben munkavállalók és munkáltatók tömegei egyszerre próbálhatták ki, milyen a megszokottól eltérő körülmények között dolgozni. Vajon hogyan
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fogyasztói Portálján megtalálható „Az Innovációs és Technológiai Miniszérium 2021. évi Fogyasztóvédelmi Hatósági Ellenőrzési és Vizsgálati Programja” című dokumentum, mely
Új módszerekkel, a banki ügyfélszolgálati telefonszám meghamisításával, az ügyfelek számítógépére vagy mobiltelefonjára távoli elérést biztosító kémprogramok telepítésével, illetve ismert internetes szolgáltatókra hivatkozva próbálják csalók megszerezni
A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki Varga Mihály a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetők értekezletén.
Szélsőséges év volt 2020. Azok a háztartások, amelyeket nem érintett anyagilag rosszul a válság, rengeteg pénzt tudtak félretenni, mások egyre jobban eladósodnak. Az üzletemberek számára
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az Eventrend-csoporthoz tartozó Gála…
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
Negyedik alkalommal szervezi meg a Mancs a…