2026. január 12., hétfő - Ernő

Versenypiaci hírek

Magyarország vonzó befektetési célpont

2021-02-22 553

A beruházások és fejlesztések ösztönzése áll a kormány Gazdaság-újraindítási akciótervének középpontjában – jelentette ki Varga Mihály a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetők értekezletén.

A pénzügyminiszter kiemelte:

Magyarország továbbra is Európa egyik legvonzóbb befektetési célpontja marad a csökkenő adók, a támogató üzleti környezet, a jól képzett munkaerő és a magas fokú biztonság eredményeként.

A koronavírus-járvány átmenetileg megakasztotta Magyarország dinamikus felzárkózását, de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és az ország ellenálló-képességének köszönhetően az utolsó negyedévben már növekedni tudott a magyar gazdaság – tájékoztatott Varga Mihály. Mint fogalmazott: a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) szerint az Európai Unió 27 tagállama közül az ötödik legjobb eredményt érte el az ország.

Köszönhető ez az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának, illetve annak, hogy a költségvetés jelentős forrásokkal támogatja a gazdasági élet szereplőit – tette hozzá a miniszter.

Varga Mihály megjegyezte: a járvány ellenére 2020 eleje óta 2500 milliárd forintnyi beruházást jelentettek be Magyarországon. A hazai gazdaság jó állapotát jelzi szerinte az is, hogy a hitelminősítők a válság ellenére is befektetésre ajánlják Magyarországot.

Mint a tárcavezető fogalmazott: minden egyes fejlesztés, befektetés fontos lépés abba az irányba, hogy Magyarország eredményesen lépjen túl a válságon.

A pozitív üzleti környezetet jellemezve Varga Mihály elmondta, hogy uniós összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, és az adócsökkentés a gazdasági visszaesés időszakában is folytatódott.

„A fényt már látjuk, de nem tudjuk pontosan, hogy milyen hosszú az alagút” – jellemezte a koronavírus-járvány okozta helyzetből való kilábalást Varga Mihály. Mint fogalmazott: az újraindításhoz megfelelő szintű átoltottságot kell elérni, ezért a vakcina- és védőeszköz-beszerzésnek a jövőben sem lesz költségvetési akadálya.

Mint mondta: a nagyarányú átoltottság nyomán a második negyedévben kétszámjegyű bővüléssel térhet vissza a növekedés, amely az eddigi legmagasabb ütemű bővülés lehet a magyar gazdaságban. Varga Mihály arra is kitért, hogy a kormány a gazdaság újraindításában, a befektetések Magyarországra vonzásában kiemelten számít a külképviseletek munkájára.


(Forrás: www.figyelo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

Így alakulnak a munkaszüneti napok 2026-ban

More details
Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

Tíz éve még magányos mesterek, ma már tízezren alakítják együtt a szakma jövőjét

More details
10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

10 éves koncepcióval köszöntik az új évet a logisztikai szakmai szervezetek

More details
Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

Walter Katalin általános vezérigazgató-helyettesként erősíti tovább a Winget

More details
A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

A DHL 3000 négyzetméteres új központja a Libertyben lesz

More details
Otthon Start Expo, 2026. január 17.

Otthon Start Expo, 2026. január 17.

More details
Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

Gyász Németországban: meghalt az egyik leggazdagabb üzletember

More details
Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

Válogatás a 2025-ös év magyar márkasztorijaiból

More details
Magyarországra jön a Lululemon

Magyarországra jön a Lululemon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője