2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Nem gyógyít a csodalámpa: 10 millió forintos bírságot szabott ki a GVH

2010-03-10 2219
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Meditens Kft.-re. A cég ugyanis az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni.
A Meditens Hungary Kft. 2001 tavaszától forgalmazza a Med-Colour Hegyikristály szín- és fényterápiás készüléket. Az eszközről a Hálózat televízión keresztül, szórólapokon, internetes honlapján, DVD-n, a készülék felhasználói kézikönyvében és használati utasításában olyan állításokat tett közzé, amelyek szerint a készülék alkalmas többek között betegségek, egészségügyi problémák megelőzésére, gyógyítására, kezelésére és utókezelésére, testi és lelki sérülések kezelésére és fogyasztásra is.

A GVH szerint azonban a vállalkozás nem tudja igazolni a tájékoztatásainak részét képező tényállításokat, továbbá illetékes szakhatóság igazoló szakvéleményét sem tud csatolni. Emiatt a GVH szerint megállapítható, hogy a Meditens Kft. valótlanul állította, hogy a Med-Colour készülék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet mûködési zavarainak vagy rendellenességeinek a gyógyítására.

A GVH ezért 10 millió forintos bírsággal sújtotta a Meditens Kft.-t. A bírság összegének meghatározásakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a megtévesztő tájékoztatások sérülékeny fogyasztói körnek szóltak, hosszú időn át széles körben elérhetőek voltak és közzétételük jelentős összegeket emésztett fel. Enyhítő körülménynek bizonyult azonban, hogy az eljárás megindulásakor a Meditens Kft. azonnal változtatott tájékoztatási gyakorlatán.

A versenyhatóság a vállalkozást a jogsértő magatartás folytatásától eltiltotta és kötelezte arra is, hogy a határozat kézhezvételét követően 30 napon belül internetes honlapján fél éven át tegye közzé a GVH határozatát.

 

(Forrás: www.vg.hu)


Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője