2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.

Megfelelő ütemben halad a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló harcjárműgyár építése Zalaegerszegen. A 2023-ban üzembe álló épületegyüttes a koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan épül, hamarosan eléri legmagasabb pontját – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel, miután Palkovics László miniszter látogatást tett a helyszínen.

A felmérésből az is kiderült, hogy az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz.

A Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján.

A PestBuda arról ír, hogy az egykori népszerű kulturális intézményt 2007-ben értékesítette Erzsébetváros önkormányzata, és bár az akkori szállodaépítési tervek nem valósultak meg, a közelmúltban építési engedély iránti kérelmet nyújtottak be a 35 évvel ezelőtt kis pesti Pompidou-ként emlegetett épület bővítésére és szállodává alakítására.

Közreadta 2021 első féléves pénzügyi jelentését az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. alapjának többségi tulajdonában lévő GTC ingatlanfejlesztő. A magyar piacon összesen 264 millió euró értékben fektettek be négy irodaházba és egy vegyes funkciójú épületbe.

Két emeleten, majdnem négyezer négyzetméteren nyitja meg második magyarországi üzletét a Peek & Cloppenburg.

Idén is volt az állami ünnep alkalmából kitüntetettek között a turizmus-vendéglátás ágazatban dolgozó szakember. A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén március 15., az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták át, több helyszínen.

A cívisvárosban egy újabb, 101 szobás szálloda kivitelezése kezdődhet meg a közeljövőben.Debrecen legújabb négycsillagos szállodájának kivitelezését az eljárás eredményhirdetése szerint az A-Híd Építő Zrt. végezheti el. A hotel építése a tetrecen Kft. beruházásában valósul meg nettó 4,8 milliárd forintból – írja a magyarepitok.hu az uniós közbeszerzési közlöny alapján.

A logisztikai piacon sok a kkv, amelyek azonban nem tudnak olyan jól szervezett és magas szintű szolgáltatást biztosítani, mint a nyugat-európai multinacionális cégek, épp ezért sokaknak esélye sincs szabadulni az alvállalkozói szerepből. Marossy Dávid, a Canon Információ Menedzsment terület üzletfejlesztési menedzsere szerint mostanra sokan belátták, hogy digitalizáció nélkül nincs esély a fejlődésre, azonban nagyon sok cégnél a mai napig vegyesen, tehát papíralapon és digitális formában is archiválják a különböző iratokat. Ez a szakember szerint kevéssé hatékony, a manuálisan elvégzett folyamatok amellett, hogy lényegesen megnehezítik a visszakereshetőséget, megnövelik a hibalehetőséget.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

A Colliers új tulajdonosi partnerekkel erősíti vezetését Magyarországon

More details
Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője