2025. augusztus 13., szerda - Ipoly

Archívum

A hibrid csak a kezdet: nőtt az igény a zöld munkahelyekre

2021-08-24 484

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Az IFUA Horváth tanácsadó cég 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a nemzetközi közösségi médiában arról, hogy miként dolgozunk a járvány közben és után.

„A szervezeti átalakításokat nézve az első két-három járványhullám során ad hoc és gyors válaszok születtek a kihívásokra. Most tartanak ott a cégek, hogy hosszú távú modelleket alakítsanak ki. Kérdés, hogyan történjen a hibrid munkavégzés, milyen szervezeti forma tudja ezt legjobban támogatni” – mondta Koltai Vera, az IFUA Horváth principálisa, a kutatás vezetője. Hozzátette, hogy a vezetők szerepe és feladatköre teljesen átalakul, sokkal nagyobb szabadságfoka lesz a munkavállalóknak, és ebből kifolyólag máshogy is kell irányítani.

A digitalizáció központi kérdésnek számít

Szinte az összes téma kapcsolatban van a digitalizációval. A legnagyobb kérdés, hogy tartósan exponenciálisan gyorsul-e a digitalizáció, vagy lassulni fog. Összességében felerősödött a fenntarthatóság iránti igény: kevesebb utazás, tudatosabb elvárás a zöld munkahelyek iránt. „Nagyon izgalmas, hogy a fenntarthatóság top témaként szerepel, mind a teljes kutatás során mind a digitalizáció révén. Sokkal tudatosabbak a munkavállalók a fenntarthatóság tekintetében. Fontos szemponttá vált, hogy minél kevesebb legyen a munkavégzéssel kapcsolatos környezeti terhelés” – értékelte a szakember.

A beszélgetések nagy része két cél összehangolására összpontosít. Egyrészt első helyre teszik az alkalmazottak egészségét, jóllétét, ami rugalmasságot kíván meg abban, hogy bármikor lehessen távolról dolgozni. Másrészt szükség van az irodai, a távoli és a hibrid munkavégzés világos szabályozására. Ezzel összefüggésben vita tárgya a heti 4 napos és a napi 6 órás munkavégzés is.

Otthon vagy iroda?

A nemzetközi elemzés szerint a hibrid munkavégzésről jórészt semleges hangvételű diskurzus folyik. 89 százalékban kiegyensúlyozottan értékelik az előnyöket és a hátrányokat, vagy egyáltalán nem minősítenek. A megszólalások 8 százaléka pozitív, 3 százaléka negatív jellemzőket emel ki. Ha csak az első közléseket (cikkek, bejegyzések) nézzük, akkor 17 százalékban kedvezően nyilatkoznak a távmunkáról, és csak 2 százalékban utasítják el azt.

Társadalmi szempontból a hibrid munkavégzés legfőbb előnyét az egészség megőrzése mellett a következőkben látják a megszólalók: rugalmasabb munkavégzés, ami főképp a nők és köztük a dolgozó anyák számára jó; a munka és a magánélet jobb egyensúlya; magasabb termelékenység és alacsonyabb költségek. Továbbá a hibrid megoldás lehetőség arra, hogy a vállalatok tőlük távolabb élő tehetségeket is alkalmazzanak, és a cég vonzóbb lehet a fiatalabb munkavállalók számára is.

A hátrányok és kockázatok között ezek szerepelnek leginkább: elszigetelődés, kisebb motiváció, a figyelem könnyebben elterelődik, a munka és a magánélet közötti határ elmosódik, és technikai kihívásokkal is szembe kell nézni, főleg az idősebb munkavállalóknak.

A technikai témájú megszólalások a leggyakrabban a robotizáció körül forognak. Ezután a Big Data, a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia a leggyakoribb vitatémák.

A tanulmányhoz az Ynsight Research Institute gyűjtött adatokat online cikkekből, a közösségi médiában megjelent bejegyzésekből, kommentekből. A globális adatgyűjtés 2020. január és 2021. március között történt.

 

Forrás: 24.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Fiatalok az ingatlanpiacon: mit keresnek és mennyiért a 30 alattiak Budapesten?

Fiatalok az ingatlanpiacon: mit keresnek és mennyiért a 30 alattiak Budapesten?

More details
A mezőgazdaság inspirálhatja az építőipart az AI használat terén

A mezőgazdaság inspirálhatja az építőipart az AI használat terén

More details
Jön a Repülőtér Éjszakája, 2025. augusztus 16.

Jön a Repülőtér Éjszakája, 2025. augusztus 16.

More details
Szuperrealista NVIDIA „fizikai AI” – de  nem AGI

Szuperrealista NVIDIA „fizikai AI” – de nem AGI

More details
A logisztikai bérlők egyre igényesebbek

A logisztikai bérlők egyre igényesebbek

More details
Helikopterrel érkezett a brit világsztár a kecskeméti Mercedes-gyárba

Helikopterrel érkezett a brit világsztár a kecskeméti Mercedes-gyárba

More details
700 000 négyzetméternél is több új kiskereskedelmi terület jön 2030-ig Romániában

700 000 négyzetméternél is több új kiskereskedelmi terület jön 2030-ig Romániában

More details
így segítheti az MI az épületek dekarbonizációját

így segítheti az MI az épületek dekarbonizációját

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője