2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

A Kifli.hu 17 féle sajt és 19 féle hústerméket kíván felvenni a Delikátesz termékpalettára. Elsőként a már elérhető porchetta montagna sült sertéshús; füstölt, pácolt bacon szalonna; mézzel pácolt, füstölt főtt és sült sertéscomb lesz elérhető.

A korábban aktív idegenvezetők negyede már nem a szakmában dolgozik, miközben lassan megindul a turistaáradat Budapestre. A pandémiát megelőzően a végzettséggel rendelkezők harmada, 4000-4500 idegenvezető dolgozott Magyarországon. A járvány idején az ágazat nem kapott támogatást, volt, aki takarítóként, vagy éppen futárként, a szerencsésebbek nyelvtanárként vagy informatikusként helyezkedtek el – mondta az InfoRádiónak Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke.

A SenseTime Kína egyik legnagyobb reménysége a mesterséges intelligencia szektorban zajló globális versenyben. A vállalat, amely a kínai kormány támogatását élvezi, idén tervez a tőzsdére lépni, de a nemzetközi terjeszkedés tekintetében a nyugati országok ellenséges fellépése akadályozhatja.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.

SPAR Budapest maraton 2021 családi futónap. Elindult a nevezés az ősz egyik legrangosabb futónapjára. 36. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál nemzetközi mezőnyében futhatsz maratont egyéni indulóként vagy párban.

A TriGranit fejlesztésében épülő Millennium Gardens az akadálymentességet vizsgáló Access4you arany fokozatú minősítését érte el a projekt kiviteli tervei alapján  - értesült az OGH hírügynökség. A fejlesztő számára a bérlői igényeknek való megfelelés alapvető fontosságú, melynek egyre fontosabb eleme a speciális igényű, vagy megváltozott munkaképességű munkavállalók kiszolgálása, és számukra a befogadó környezet megteremtése. Ennek megfelelően a fejlesztés során kiemelt figyelmet kapnak az akadálymentességet támogató megoldások.

Ismét megrendezésre kerül a Nemzeti Vágta történelmi hangulatú lovasverseny Budapesten. A helyszín természetesen a Hősök tere lesz, ahova 2021. október 2-3-án érdemes kilátogatnia a család apraja-nagyjának!

Eddig mintegy húsz magyar kisüzemi sörfőzde csatlakozott az október 2-án tartandó Nyitott Főzdék Napjához, amelyen tárt kapukkal várják majd a sörkedvelőket. Az eseménynek idén először kiemelt sörtípusa is lesz.

A Zene világnapján, pénteken kezdődik a gödöllői Királyi Kastélyban az MVM Koncertek - 23. Nemzetközi Hárfafesztivál.

Szinergiák programsorozatunkban október 1. és 3. között csak a Fővárosi Nagycirkuszban teljesen új köntösbe bújik a Monte Cristo grófja: a kétrészes musical cirkuszi produkciókkal gazdagodik. Az évek óta nagy sikerrel futó darabról és újdonságairól beszélgettünk a darab rendezőjével és főszereplőjével, a Nádasdy Kálmán-díjas Szomor Györggyel.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

More details
Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője