2026. május 18., hétfő - Erik

Népszerű az államilag támogatott lakásfelújítási hitel, a K&H-hoz közel 10 milliárd forint összegben érkezett érdeklődés, 9 milliárd forintot már igényeltek, 4,3 milliárd forint pedig már az érintetteknél van. A támogatott hitel mellett a jelzáloghiteleknek és a személyi kölcsönöknek is jelentős részét felújítási céllal veszik fel, utóbbiak 32 százalékát fordítják lakáskorszerűsítésre.

A WING értékesítette a budapesti Infoparkban lévő B, C és I jelű irodaházakat, amelyek nemrég nyerték el a BREEAM minősítést. A három ingatlant a vállalat 2019-ben vásárolta meg, miközben az irodaparkban két székház-projektet is megvalósított, amelyeket idén szintén értékesített a GTC-nek.

Egy szinte teljesen új épülettel és új névvel, GOBUDA Mall néven várja majd vásárlóit 2022 tavaszától a WING fejlesztésében újjászülető EuroCenter Bevásárlóközpont. Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozása 2021 tavaszán kezdte meg a vállalat tulajdonában álló óbudai EuroCenter Bevásárlóközpont felújítási munkálatait, amely az átalakítást követően minden bizonnyal Észak-Buda és környéke legkedveltebb bevásárló- és élményközpontja lesz. A kívül-belül megújuló épület bérbeadottsága már most megközelíti a 70 százalékot, korlátozott számban azonban még elérhetők bérelhető területek.

Kis családi vállalkozásból indultak, majd számos hazai és nemzetközi díjat besöpörtek. Meg sem álltak Las Vegasig, ahol az innovatív magyar vállalkozás franchise koncepcióját is elismerték. Az elmúlt 15 évben legalább 1 millió palacsintát sütöttek, a ma már high-tech felszereltségű konyhájukban. Alapjaiban értelmezték újra a vendéglátást és bebizonyították, hogy a palacsinta bármilyen kulináris igényt ki tud szolgálni, sőt azt is, hogy a magyarok inkább “sósszájúak”, ha palacsintáról van szó. A palacsinták Disneylandje ma már az észak-magyarországi régió meghatározó piaci szereplője és turisztikai látványossága. Oszlánczi Rékát, a Creppy brand megálmodóját a siker receptjéről kérdeztük.

Mindig vannak felkapott, divatos szakmák, és mindig vannak olyanok, amelyek méltatlanul alulértékeltek. Talán nem is gondolnánk, mely szakképesítésekkel kereshetünk ma jól úgy, hogy a betöltendő pozíciókért ráadásul nem állnak sorba a jelentkezők.

Tegnap délután a MOL jelentette be, hogy védettségi igazolvánnyal lehet a munkát felvenni. A minisztériumi alkalmazottaknak és a pedagógusoknak kötelező az oltás. A céges világ túlnyomó részében azonban nem. Körülnéztünk, mi történt az utóbbi bő két hétben, amióta hatályos a munkavégzés oltottsághoz kötését lehetővé tevő kormányrendelet.

Milyen adózási feltételek és kedvezmények vonatkoznak az iskolaszövetkezet tagjaként végzett munkára („diákmunkára”)?

A mai világban nem kérdés, hogy szükség van az angoltudásra vagy a nyelvvizsgára egy ideális állás megtalálásához, ezek nélkül ugyanis a munkavállaló könnyen hátrányt szenvedhet.

Nagy változásokhoz kellett alkalmazkodniuk a covid alatt a hazai ingatlanfejlesztőknek. Az irodaházak használatában a hibrid megoldások szinte mindenhol elterjedtek, a turisták számában a korlátozások miatt drasztikus visszaesés következett be, miközben az ipari, logisztikai ingatlanok iránt egyre nagyobb a kereslet. Hogy mit jelentett mindez egy olyan fejlesztő életében, aki mindhárom szektorban érdekelt, miben lettek óvatosabbak a bérlők, a befektetők vagy a finanszírozók, mit jelentenek a projektek szempontjából az építőipari nehézségek és a fenntarthatósági szabályozások, arról Székely Ádámmal, az Infogroup ügyvezető igazgatójával és tulajdonosával beszélgettünk.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak november végéig van lehetőségük arra, hogy igényeljék a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét; a kamatmentes, 10 éves futamidőre szóló, maximum 10 millió forintos hitelt a világjárvány gazdasági hatásait leginkább megszenvedő ágazatokban működő vállalkozások számára dolgozta ki a bank.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője