2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Hamarosan itt van az anyák napja, ami egy világszerte ünnepelt nap, ám a különböző országokban más és más dátuma van. Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat, nagymamákat, keresztanyukákat, így érdemes már most azon gondolkozni, hogy milyen ajándékkal fejezzük ki a hálánkat a sok szeretetért és gondoskodásért.

A színháznak gyógyító ereje van. Erre a megállapításra épül az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, melyet április 22-24. között immár ötödik alkalommal rendeznek meg a Veszprémi Petőfi Színházban. A három nap során színes, aktuális problémákat, kérdéseket boncolgató programjaikkal, előadásaikkal várják a feltöltődni vágyókat minden korosztályból.

A méhek védelme világszerte kiemelten fontos kérdéssé vált, hiszen a mezőgazdasági és vadnövények beporzásában, valamint a biológiai sokféleség megőrzésében is pótolhatatlan szerepet töltenek be. Ahogy az agráriumban számos területen előrelépést hoznak a precíziós technológiai fejlesztések, úgy a méhészek munkáját is megkönnyítheti a kaptárak folyamatos monitorozása és az integrált döntéstámogatás.

Komoly vetélytársa érkezett a non-food szegmensben Magyarországon versengő Pepcónak és KIK-nek: egy német üzletlánc, a TEDi ugyanis nemrégiben egy pesti plázában nyitott üzletet. A termékkínálat alapján ebben a boltban is szinte minden kapható a lakberendezési tárgyaktól kezdve a játékokon, irodaszereken át egésze a kozmetikumokig.

Ingatlanvásárlásnál az elhelyezkedés, az ár és a szobaszám mellett a vevők egy része számára fontos paraméter a panoráma megléte is. Sokan azonban nem tudják, hogy pontosan mit is jelent az, hogy panorámás egy ingatlan, és hogy ez mekkora értéktöbbletet jelent az eladásnál.

Az első negyedéves adatok alapján a korábbi előrejelzéseknél lényegesen gyorsabban állhat talpra a turisztikai szegmens Európában – fejtette ki a CBRE Hotel üzletágának vezetője. A pandémiát követően az ad-hoc turizmus vált meghatározóvá, a folyamatosan növekvő utazási igény alapján pedig már 2023 végére elérhetők lehetnek a járvány előtti szintek. Befektetési szempontból egyre népszerűbb a kelet-európai piac és az újabb eszköztípusok, a járvány okozta ingatlanpiaci átalakulások következtében pedig felmerült az igény a konverziós megoldásokra.

Még mindig emelkedő szakaszában van az ingatlanpiac, márciusban országosan 14 548 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint. Az ingatlanközvetítő vállalat pénteken közzétett adatai alapján a forgalom az előző hónaphoz, februárhoz képest több mint 5 százalékkal nőtt, és csak 7 százalékkal maradt el az előző évi, rekord márciustól.

A Meki története nem épp egy tündérmese, a tulajdonosok már a kezdetek óta harcoltak egymással, míg végül az eredeti alapítók maradtak alul. 1955 április 15-én elindult minden idők legnagyobb gyorséttermi és ingatlanbiznisze, a McDonald's, ami az elmúlt 67 évben a világ szinte minden pontján nyitott egységet. A lánc különlegessége, hogy az éttermek nem az anyacég tulajdonában vannak, hanem úgynevezett franchise-rendszerben működnek. Ez azt jelenti, hogy az egyes éttermeket más vállalkozások létesítik és üzemeltetik, és ezeknek a McDonald’s cég ellenérték fejében engedélyt ad a védjegyei használatára és más szolgáltatásokra.

Egyre többen válogatnak a használtruha boltok polcairól. Van, aki azért mert környezettudatosabban vásárolna, de akadnak olyanok is, akik kifejezetten a különlegesebb darabokat vadásszák, mások az olcsóbb árak miatt választják a "túrkálókat". A használtruhák zöme Magyarországra még mindig Angliából érkezik, de a fővárosi vintage üzletekbe már szinte bárhonnan hoznak extrémebb ruhadarabokat.

A Covid utáni időszak alaposan feladta a leckét a plázaüzemeltetőknek. Sok az épületekben az üres üzlethelyiség, és a városok külső részein lévő házakat újra kellene pozicionálni. A kereskedelmi láncok pedig vívódnak, hogy a webes vagy a hagyományos értékesítés felé forduljanak-e, mert a kettő fejlesztése egyszerre túl sok profitot és erőforrást visz el.

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője