2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak. Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a kvantumtechnológiák iránt, amelybe a vállalatok jelenleg 23 százaléka már megkezdte a befektetést, további 20 százaléka pedig már most biztosan tudja, hogy a jövőben növelni fogja a befektetés mértékét – áll a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, Quantum Technologies című tanulmányában. 

Rekordot döntött a kereslet az albérletpiacon, és ezzel az árak is elszálltak. Április közepén 170 ezer forint volt az átlagos bérleti díj a fővárosban, míg egy évvel ezelőtt csak 130 ezer forint – derül ki a KSH és az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Dr. Nádasdy Bence személyében új pénzügyi vezető érkezett az Indotek Grouphoz, miután a cégcsoport korábbi CFO-ja, Gnadig Péter a továbbiakban a nemzetközi ingatlanportfólió irányításáért felel majd. Utóbbi, új pozíció létrejöttét a társaság nemzetközi ingatlanportfóliójának dinamikus bővülése, valamint a további terjeszkedési tervek tették szükségessé.

A közel-keleti országokban jelentősen megnövekedett a kereslet a bérelhető luxusingatlanok iránt. A pandémiás időszakot követően érzékelhetően megváltoztak az utazók igényei, a bérbeadók alig bírnak lépést tartani velük. A vakációs ingatlankölcsönzések népszerűsége a pandémia idején ugrott meg, amikor a szociális távolságtartás alapkövetelmény lett, és mindenki nagyobb élettérre, biztonságosabb elkülönülésre vágyott.

Az ötcsillagos szolgáltatások világszerte elismert szakértője, a Forbes Travel Guide (FTG) nyilvánosságra hozta legutóbbi minősítéseinek eredményét. A legfrissebb éves listában hat budapesti luxusszálloda és egy szállodai spa szerepel.

Február 1-től Czár Lajos a tapolcai Hunguest Hotel Pelion szállodaigazgatója. A szakember közel 40 éves szállodaipari tapasztalattal rendelkezik, melynek nagy részét az Accor Hotelsnél és jogelődjeinél szerezte.

Amikor ingatlanvásárlásról van szó, számos tényezőt és paramétert kell mérlegelnie a vevőknek. A legfontosabbak közé tartozik a szobaszám, illetve az ingatlan alapterületének meghatározása. De hogyan gondolkodunk, amikor a szobaszám és az alapterület meghatározására kerül a sor?

Milyen lenne, ha végre aktuális talent pool állna rendelkezésedre, amikor elkezded a toborzást?

A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers, Cushman & Wakefield, Eston International, JLL és Robertson Hungary - ezúton közzéteszi 2022 első negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését.

A Tesla Model S új kihívójának európai forgalmazása a nyáron kezdődik meg. A Lucid Motors tavaly ősszel kezdte meg vadonatúj elektromos autója, a Lucid Air sorozatgyártását, és a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy az Egyesült Államokban készülő, és akár 837 kilométeres EPA-hatótávolságú újdonság idén június-július körül Európában is elérhető lesz. Az Egyesült Államokban 77 400 dolláros alapárú farmotoros, hátsókerék-hajtású alapmodell 487 lóerős teljesítményű és 600 Nm nyomatékú, az akkumulátora pedig 88 kWh kapacitású.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője