2025. december 22., hétfő - Zéno

Versenypiaci hírek

A jövő vállalatai kvantum-technológiába fektetnek

2022-04-27 725

Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak. Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a kvantumtechnológiák iránt, amelybe a vállalatok jelenleg 23 százaléka már megkezdte a befektetést, további 20 százaléka pedig már most biztosan tudja, hogy a jövőben növelni fogja a befektetés mértékét – áll a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, Quantum Technologies című tanulmányában. 

Capgemini Kutatóintézet legfrissebb, Quantum Technologies című tanulmányában. 

Forrás: Capgemini Kutatóintézet

Kvantumtechnológia minden szektorban

A fokozott fejlesztés nem meglepő, hiszen a kvantumtechnológia szinte minden szektorban jól hasznosítható. A fenntarthatóbb működéstől, az akkumulátorgyártáshoz használható új anyagok felfedezéséig, az információk védelmén át az orvosi szenzorokig egészen a káros ipari gázok hatásainak mérsékléséig rendkívül széles körben alkalmazható. A Volkswagen Csoport nemrég mutatta be az első, kvantumszámításon alapuló valós idejű forgalomirányító rendszert, amely minimalizálja a várakozási és utazási időt. 

Sőt, a pénzügyi szolgáltató szervezetek is ebben látják a jövőt: a kockázatos (befektetési) eszközökkel kapcsolatos pontosabb árképzés, a portfóliók jobb megtérülést célzó optimalizálása, valamint a csalások észlelése kapcsán vetnék be az új technológiát. Ebben élen jár a JP Morgan, amely már alkalmazza a hibrid, kvantumtechnológiát is magába foglaló, portfóliómeghatározást segítő modellt. Ugyanakkor a tudományos területen működő szervezetek – mint a GSK – is megtalálták a kvantum „helyét” az iparágban: a vállalatok egy része már kvantumszámítógépekkel próbálja lerövidíteni a gyógyszerek fejlesztési ciklusait. 

Forrás: Capgemini Kutatóintézet

Számítástechnika, kommunikáció, szenzorok – ezeken a területeken hasít a kvantum

Leginkább három típusú kvantumtechnológia előretörése látszik kirajzolódni. A kvantum-számítástechnika rendelkezik a legnagyobb potenciállal, de egyben ez van a legkevésbé érett szakaszban is.  Ugyanakkor a kvantumtechnológiákon dolgozó szervezetek többsége szerint öt évre vagyunk a kvantum-számítástechnika első kereskedelmi alkalmazási formáitól.

Nagy előrelépést hozhat az információcsere területén a kvantum-kommunikáció, amely a külső felekkel való kommunikációt, az adatvédelmet és a felhő alapú adatközpontokat teheti még biztonságosabbá. 

A legelőrehaladottabb fejlesztési állapotban ugyanakkor a kvantumszenzorok vannak. Ezek fokozhatják a mérések pontosságát, különösen az egészségügyben/diagnosztikában, a hadiiparban, az autóiparban, az építőmérnöki területen, az építőiparban, az olaj- és gáziparban, az űriparban és a távközlési szektorban[1].

Kína és Hollandia a kvantumtechnológia zászlóshajói

A kvantumtechnológia fejlesztésében élen jár Kína (43 százalék) és Hollandia (42 százalék), ez a két ország rendelkezik a legnagyobb arányban olyan vállalatokkal, amelyek kvantumtechnológiákon dolgoznak. Ezzel magasan Németország és az Egyesült Királyság 26 százalékos, valamint a globális 23 százalékos átlag fölött állnak. 

Forrás: Capgemini Kutatóintézet

Egyértelműen látszik, hogy a kvantumtechnológiák egyre nagyobb ütemben kerülnek ki a kutatási környezetekből és lépnek a tényleges alkalmazás területére: a kvantum-technológiákon dolgozó szervezetek csaknem 20 százaléka már elérte a megvalósítási szakaszt, míg további 23 százalék releváns felhasználási módokat azonosított be és jelenleg ezek megvalósítását készíti elő. 

„A kvantumtechnológiák terén a közelmúltban elért áttörések célja, hogy új korszak kezdődjön meg a számítástechnika, a szenzorok és a kiberbiztonság területén a következő 5 évben. A kutatásunk megerősítette, hogy egyre több szervezet tájékozódik a technológiáról és folytat kísérleteket a kvantumtechnológiák tényleges felhasználási módjaival kapcsolatosan. Az elmúlt két évben különösen a pénzügyi szektorban és az autóiparban figyelhető meg a technológia előretörése. Ahhoz, hogy képesek legyünk kiaknázni ezeket az újgenerációs technológiák adta lehetőségeket, fontos, hogy már ma, amikor a kereskedelmi alkalmazási módjaik elterjednek, felkészültek legyünk. Ennek érdekében kvantumtechnológiai szakértőink csapata világszerte azon dolgozik, hogy megnyissa ügyfeleink számára ennek lehetőségét” – emelte ki Pascal Brier, a Capgemini Innovációs Igazgatója. 

A teljes kutatás itt érhető el: https://www.capgemini.com/research/quantum-technologies/

Módszertan 

2021 novemberében és decemberében a Capgemini 857 szervezettől kért visszajelzést annak kapcsán, hogy dolgoznak-e kvantumtechnológiákon, illetve tervezik-e azt használni. Továbbá felmérést készített 200 olyan vezető körében, akik már dolgoznak kvantumtechnológiákon vagy terveznek ilyet használni. A felmérést több mint 30, nagyvállalatoknál és startupoknál - kvantumtechnológia területén - dolgozó szakemberrel, kvantumtechnológiával foglalkozó kutatóval, a területen működő kockázati befektetővel, valamint a kvantumtechnológia köré épült közösségek tagjaival készített mélyinterjú is kiegészítette.

[1] Ezek lehetnek a föld vagy víz feltárását szolgáló kvantumos graviméterek, a folyamatok ellenőrzését és biztonságát szolgáló kvantumszenzorok, a GPS nélküli navigációt szolgáló szenzorok és oszcillátorok, vagy orvosbiológiai képalkotást szolgáló magnetométerek és szenzorok.

(Forrás: Capgemini Kutatóintézet / gyartastrend.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője