2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Egy évig tart. Az 58 ezer négyzetméteres ipari létesítményt 2023 nyarán fejezhetik be. A majdnem 70 millió euró (csaknem 30 milliárd forint) értékű beruházásban a főváros vonzáskörzetének legnagyobb ipari csarnoka valósul meg, egyúttal ez a társaság eddigi legnagyobb projektje is.

Éves összevetésben az alapanyagoknál 20,4 százalékos, az építőipari termelői áraknál pedig 22,8 százalékos áremelkedést mértek az első félévben, miközben az infláció ugyanebben az időszakban 9,4 százalék volt.

A felújított épületek és a fejlesztések eredményeként születő impozáns építészeti remekművek a fejlődés, a virágzó gazdaság, az állandó megújulás szimbólumoként foglalkoztatják az emberi képzeletet. Azonban az egyre szűkülő erőforrásokkal rendelkező világunkban sokakban merül fel a kérdés: mennyi időközönként, milyen gyorsan kell bontani és újjáépíteni? A hatékonyságra fókuszáló újépítésű, vagy a kora okán limitáltabb adottságú, felújított épületeknek kisebb az ökológiai lábnyoma? Zeley Csaba, a ConvergenCE ügyvezető igazgatója a „Europe GRI” konferencián járt, ahol az európai ingatlanpiac vezető befektetőivel, hitelezőivel és fejlesztőivel keresték a kérdésekre a választ.

Befejeződött az Allee felújítása Budapesten, amely a külső és belső terek újrateremtésével egyszerre járul hozzá a vásárlói élmény növeléséhez, a bérlői összetétel és a fenntartható működés fejlesztéséhez. A teljes felújítási költség közel 18 millió euro volt, amiből önmagában a karbonsemlegesség elérését célzó fenntarthatósági beruházásokra közel félmilliárdot fordítottak.

A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. A jelöltek hagyományosan a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői, a jelenlegi tíz kategória között pedig a magyar építészet is szerepel. Az elismeréseket decemberben vehetik át a díjazottak.

Háromszáz új munkahelyet jelenthet a beruházás a körményéken élők számára. A Lidl Magyarország azzal a szándékkal kereste meg Tiszaújváros önkormányzatát, hogy a Tiszaújvárosi Ipari Parkban szeretné megépíteni legújabb, kelet-magyarországi logisztikai központját.  

Ráadásul a CATL debreceni befektetése az elmúlt tíz év öt legnagyobb európai beruházása közé tartozik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy sikerrel ért véget a két évnyi kőkemény tárgyalássorozat a CATL vállalattal, amely Debrecenben fog munkálkodni. 

A szolgáltatott irodák egyre népszerűbbek, egyre keresettebbek, melynek legfőbb oka az egyre nehezebben kiszámítható piaci környezet. A szolgáltatott irodák a covid okán egyre elterjedtebb home office-nak köszönhetően kezdtek népszerűvé válni, az azóta megjelent energiaválság azonban még egy okkal több arra, hogy a cégek kihasználják ennek az irodabérlési formának az előnyeit. Lássuk, miért is jó a jól ismert, klasszikus irodabérlési lehetőségek helyett inkább a szolgáltatott irodákat választani!

Az ikonikus téliszalámijáról ismert húsipari vállalat Szegeden építi fel új üzemét. A cég évente 10 ezer tonna szalámit és 30 ezer tonna húskészítményt gyárt.

Több személyi változás is történt a szeptemberi ingatlanpiacon. PROPHEX márkanév alatt új ingatlan-, szálloda- és turizmustanácsadó cég alakult egy négytagú menedzsmenttel, emellett az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.-nél, a GTC-nél és a Taylor Wessingnél is voltak változások.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

Kövesd nyomon a termékek eredetét: új korszakot nyit az Amway digitális eszköze

More details
Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

Tiszta lap a közbeszerzésekben: újra versenyhelyzet és decentralizáció jön?

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

Shadow IT, zsarolóvírus, megfelelési kockázat: mit jelent a kiberbiztonság az ingatlanpiacon?

More details
Elindult a karbonverseny az építőiparban

Elindult a karbonverseny az építőiparban

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője