2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Archívum

Átadták az Év háza 2022 pályázat díjait

2022-10-03 522

Elegáns budapesti villa és a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezői vehették át az Év háza pályázat fődíjait. Az építészeti közélet rangos elismerése, az évtizedes hagyományra visszatekintő független szakmai pályázat eredményeit gálaest keretei között ismertette a zsűri szeptember 30-án, a Symbol Budapestben. 

A 2008 óta új időszámítását élő szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. Sőt a szervezők harmadik éve a közönség véleményét is megkérdezik.

Idén 20 középület és 25 családi ház került az elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázatot évről-évre a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írják ki, fenntartását pedig az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása teszi lehetővé.

 

Az Év háza pályázatot a Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatta be 2022-ben is. A családi ház, lakóépület kategóriát a Prefa Hungária Kft. és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., a középület kategóriát pedig a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. és a Meva Zsalurendszerek Zrt. támogatta.

Az Év háza pályázat 2022 szakmai díjait mindkét kategóriában Szoják Balázs, a pályázat alapító kurátora és a zsűri elnöke, Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke adta át a legjobbnak ítélt épületek tervezőinek. A zsűri elnöke köszöntőjében a középület kategória idei rendkívül erős mezőnyét méltatta, egyúttal hangot adott a zsűri azon véleményének, hogy a nehézségek ellenére az idei évben is sok kiemelkedő szakmai teljesítmény közül választhatták ki a legjobbakat.

Szoják Balázs, a díj alapító kurátora köszöntőjében kiemelte a független szakmai díjak a szakmai közéletben játszott szerepét, valamint a pályázat mind a szakmára, mind a társadalom egészére, valamint a pozitív építő és alkotó gondolkodásra gyakorolt hatását, amelynek különös jelentőséget adnak a körülöttünk zajló események is.

A támogatók képviseletében hozzájuk csatlakozó Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatója az építőanyag-gyártó cégek és az építészek kapcsolatának fontosságáról szólva hangsúlyozta a szakma, a cég fejlesztéseinek a megrendelő felé történő közvetítésében játszott vitathatatlan szerepét. „Az elmúlt évek fejlesztéseit az új kihívás, az energiafelhasználás csökkentésére, az otthonok „rezsiállóvá” tételére való törekvés határozta meg. Ennek eredményeként került a piacra az évek óta tapasztalt szakemberhiányra megoldást kínáló előregyártott beton építőelemek új innovációja, a klímafödém.” – emelte ki az ügyvezető.

A teljes cikk: Átadták az Év háza 2022 pályázat díjait

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

A Shopper Park Plus Nyrt. property management partnere az ESTON International - Savills

More details
Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője