2026. június 9., kedd - Félix

Hiánypótló kezdeményezés indult tavaly: az Év Masszőre Díj! A szervezők ezzel szerették volna elismerni a masszőrök munkáját, akik noha komoly eredményeket érnek el pácienseiknél egészségügyi vagy sport területen, mégis kevésbé ismerik el a mai napig a szakmájukat, mint például az egészségügyi dolgozókét.

Most azt kell eldöntenie a piacnak, hogy az akkumulátorok mellett az energiamenedzsmentet milyen arányban választja – mondta az Indexnek Házi Ádám. A Wagner Solar fejlesztési igazgatója szerint a napelem jövője inkább a vállalati szektorban keresendő, semmint a családi házak tetején.

Idén a május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal, kvízekkel, valamint izgalmas beszélgetésekkel és nagyszabású koncertekkel várják a szervezők az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren. Itt rajtol el az immár hagyományos, ingyenes, akadálymentes futóverseny is.

Az elmúlt hét legfontosabb HR és munkaerőpiaci híreiből szemezgettünk. Ha egy téma bővebben érdekel, a teljes cikk a címekre kattintva érhető el.

Három új munkatárs is csatlakozott az európai ipari ingatlanfejlesztő óriás, a Panattoni hazai csapatához. Koncz Róbert az ingatlanüzemeltetési, Farkas Péter a műszaki projektmenedzsment vezetői, Szűcs Tamás pedig a telek-akvizíciós feladatokat látja el.

Az Egyesült Királyság egyik legszomorúbb bevásárlóközpontjában már csak egy üzlet maradt nyitva. A St Catherine's Place főbejárata az East Streeten található, amely Bristol legnagyobb kiskereskedelmi területe a városközponton kívül. Azonban az egykor népszerű és forgalmas St Catherine's Place mára csak önmagának árnyéka.

Miután a NER-közeli személyek távoztak a Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságából, régi barátjára bízza Schobert Norbert a Norbi Update-bizniszt.

Hiába vagy feketeöves kártyahasználó, átlagon felül tudatos banki ügyfél és öt éve elégedett Revolut-ügyfél, ha minden rendszer meghekkelhető. Végigmentünk egy egyértelmű csalássorozaton, sok tanulság akadt. A legfontosabb: nem elég bízni a bankokban, neked is tenned kell a pénzed biztonságáért, és bizony harcolnod a magad igazáért. És akkor sem biztos, hogy kárpótolni fognak.

Azok a cégek tudnak sikeresek lenni, amelyek a munkavállalóikra partnerként tekintenek, és velük együttműködve hoznak létre olyan fenntartható munkamodelleket, amelyek hatására a dolgozók a legjobbat tudják kihozni magukból – derül ki a Deloitte Globális Humán Erőforrás Trendek 2023 kutatásából.

A Market csoport fejlesztésében és kivitelezésében megvalósuló irodaház év végétől várja bérlőit. A hotelként és irodaházként újjászülető egykori Radetzky-laktanyáról lapunk már korábban is beszámolt. A BEM Center a Duna-parttól egy kőhajításnyira, Bel-Buda szívében egy olyan épületkomplexum, melynek nem titkolt célja, hogy új színnel bővítse a hazai ingatlanpalettát. Az idén átadásra kerülő létesítmény a fejlesztő Market Asset Management és a bérbeadásért felelős Property Market közös projektje. Kivitelezője pedig a Market Építő Zrt.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője