2026. június 30., kedd - Pál

Ingatlanfejlesztés

A kormány kiemelt beruházása: 27 milliárd sportparkra a lovihoz közel

2023-03-13 1167

VIP lounge, étterem és naperőmű is kerülhet az új fővárosi sportparkba, amit a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánított. Multifunkciós sportcsarnokot épít a kormány Budapesten – szúrta ki a hírt az RTL. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adataiból kiderül, az MTK-sportpark névre keresztelt beruházás a budapesti Kerepesi úton, az Aréna Mall Mall melletti területen kap helyet.

A több mint 94 ezer négyzetméternyi telken megépülő létesítmény csaknem 27 milliárd forintért építi meg a Bayer Construct Zrt. Négy vállalat nyújtott be pályázatot (köztük a Mészáros családhoz köthető Fejér B.Á.L Zrt.), végül a legalacsonyabb ajánlattal nyert a Bayer Construct.

A Kerepesi úti fejlesztést a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította.

A sportberuházást egyébként már évek óta tervezik, 2017-ben tervpályázatot is kiírtak rá.

  • A tervek szerint egy 4900 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnok fog épülni, amit két részre lehet majd osztani.
  • Az alsó szinten lennének az öltözők, a konyha, valamint a sajtónak fenntartott rész.
  • Felette pedig az étterem, a VIP lounge, valamint a klub sakk-bridzs szakosztálya, míg a harmadik szinten a skyboxok kapnának helyet.
  •  A sportpark magában foglal egy gazdasági épületet, egy fedett parkolót és egy 250 kW-os naperőművet is.

A Balázs Attila tulajdonában álló Bayer a nagy állami építőipari beruházások nyertese volt az elmúlt években, számos helyen alvállalkozóként vettek részt. Referenciái között ott van a Puskás Aréna és több vasúti és útépítési projekt, de a piacról is kapnak munkákat bőven: Váci Greens irodakomplexum. Agora Budapest, Etele Pláza.

I Forrás: forbes.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője