2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A VII. kerületi Gólem Központ eddig elsősorban színház volt, másodsorban változatos menüsorokkal operáló ebédlőhely, mostantól viszont már korán kinyitnak, és a reggelinket is elfogyaszthatjuk ezen a roppant hangulatos, otthonos helyen. Az újítás egyelőre még csak tesztjelleggel működik, két héten át, ám közben várják a betérő vendégek visszajelzéseit, hogy a röpke nyári szünet után visszatérve, szeptembertől már – figyelembe véve a véleményeket – rendszeres legyen náluk a reggeliztetés.

Közel 600 millió forintos beruházás eredményeként készült el és nyílt meg egy új családi élménypark Debrecen mellett. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, autós szimulátor, műfüves focipálya, paintball és íjászati lehetőség is várja a látogatókat.

Az elmúlt hetekben megmozdultak a vevők a Velence-tó környékének ingatlanpiacán, aminek a szakértő szerint a befektetések adóteher-növekedéséhez lehet köze. Az igazán jelentős fellendüléshez azonban az kellene, hogy a hitelezésnél történjen változás.

Rendkívül népszerűvé váltak az online áruházak a hagyományos, fizikai boltokkal szemben. A trend elsősorban azzal magyarázható, hogy a világjárvány alatt az emberek többnyire kerülni próbálták a fizikai kontaktust másokkal. A jelenség némi bizonytalanságot okozott a hagyományos áruházak jövőjével kapcsolatban. Azonban már látszik, mire számíthatnak a klasszikus áruházak a piacon.

Az étrendkiegészítőket, speciális élelmiszereket és sportruházatot gyártó és forgalmazó BioTechUSA-cégcsoport júniusban nyitotta meg Magyarországon a legnagyobb, az Allee bevásárlóközpontban található, 110 négyzetméteres exkluzív üzletét. Ez az egyetlen olyan bolt Európában, ahol a vállalat minden termékével találkozhatnak a vásárlók, legyen szó étrendkiegészítőkről és az eddig csak online elérhető, saját tervezésű Apparel ruházati termékekről, mely főként az edzőtermi edzést űzőket szolgálja ki. A jelenleg 100-féle ruhatípusból álló, prémium alapanyagokból készülő Apparel termékcsaládban az aktív életmódot képviselők mellett a sportos divatot kedvelők is megtalálhatják a nekik tetsző darabokat.

A vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacára is jelentős hatást gyakoroltak az elmúlt évek eseményei. A pandémia, a megugró energiaárak, majd a magas infláció okozta forgalom-visszaesés és a munkaerőhiány következtében a tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90%-ra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a Duna House 2023-as adatai szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40%-os arányban értékesítenék vagy adnák bérbe ingatlanukat.

Ha eddig nem volt világos, mire jó a mesterséges intelligencia a cégednek, most itt a válasz. A lehetőségekről, veszélyekről és hasznosságról beszélgettünk Támba Bencével, a Composite Solutions Hungary Kft. ügyvezetőjével. A cége egy olyan alkalmazást fejlesztett ki vállalkozóknak, melynek segítségével felvehetünk jól képzett, virtuális munkavállalókat.

A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a KSH adatai, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 százalékkal csökkent. Szakértők szerint ezt önmagában nem magyarázza csak a kedvező időjárás, tudatos fogyasztói magatartás is kellett hozzá. Vagyis az, hogy a családok inkább lejjebb tekerték a konvektort, a termosztátot, mint hogy kicsússzanak a rezsitámogatott keretből.Munkában az ügyfélszolgálat a kémény nélküli cirkót kínáló cégnél

Tíz díjat adtak át a legeredményesebb, leginnovatívabb megoldásokat megvalósító partnerek számára. Komplexebb paraméterek, növekvő elvárások, valamint olyan, iparból átvett technológiák, mint például a digitális ikrek felbukkanása és várható elterjedése jellemzik a hazai épületautomatizálási piac felsőbb szegmenseit. Megkerülhetetlen szemponttá fejlődött a lehető legmagasabb szintű energiahatékonyság és a biztonság, legyen szó akár tűz-, akár külső behatolások elleni védelemről - hangzott el a Siemens Zrt. Building technology üzletágának évértékelő rendezvényén, melyre partnereit hívta el a vállalat.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 44,2.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője