2024. május 6., hétfő - Ivett

Irodapiac

Bővítenél? Virtuális iroda, bérelhető AI munkavállalókkal érdekel?

2023-07-04 732

Ha eddig nem volt világos, mire jó a mesterséges intelligencia a cégednek, most itt a válasz. A lehetőségekről, veszélyekről és hasznosságról beszélgettünk Támba Bencével, a Composite Solutions Hungary Kft. ügyvezetőjével. A cége egy olyan alkalmazást fejlesztett ki vállalkozóknak, melynek segítségével felvehetünk jól képzett, virtuális munkavállalókat.

Engem egy kicsit meglepett, hogy míg a nagy cégek dollármilliárdokból fejlesztenek, egyszer csak megjelenik egy kis magyar startup és azt mondja, hogy be tud rendezni mesterséges intelligencia alapon működő munkavállalókkal egy irodát. Hogyan jutottatok el idáig?

Támba Bence: Mi alapvetően egy szoftverfejlesztő cég vagyunk, főként a belső folyamatok támogatására szolgáló rendszereket fejlesztettünk, és mindig a legújabb technológiát igyekszünk használni. Éppen ezért, mi nagyjából a nulladik pillanatban értesültünk az AI fejlesztésekről és azonnal elkezdtük ezeket tesztelgetni. Ekkor még itt Magyarországon kevesen tudtak erről, de én már mutogattam ismerősöknek, hogy nézd, milyen király cuccot találtam, és egész jól tud magyarul. Így tudtunk gyorsan reagálni a piac változására, mert rögtön megláttuk benne ezt a lehetőséget.

Ki a célközönség? Kinek találtátok ki a szoftvert, azaz az AI irodát?

Ezt elég nehéz megválaszolni, ugyanis bárkivel beszélek, mindig meg szoktam kérdezni, hogy mivel foglalkozik a cége és majdnem minden szakirányra sikerül ráhúzni magát a szoftvert. Viszont elsősorban, hogyha muszáj megfogalmazni valamilyen célcsoportot, akkor azt mondanám, hogy mindenféleképpen hasznos tud lenni azoknak, akik tervezik az irodájukat kibővíteni egy virtuális irodaszinttel. Ugye ez is a mottónk, hogy legyen neked is virtuális irodaszinted, mert oda be tudsz ültetni virtuális munkavállalókat. Ők meg tudják oldani a különböző HR jellegű feladatokat, álláshirdetéseket, marketing szövegírásokat, különböző közösségi média posztírásokat.

De mondok konrét példát. Mondjuk tartunk egy belső meetinget, amin születnek feljegyzések, memo-k, listák. Ahány résztvevő, annyi féle feljegyzés. A saját virtuális irodaszintünkben van egy kolléga, akinek az a feladata, hogy az összecsapott jegyzetekből szép emlékeztetőket készítsen, illetve hogyha igény van rá, akkor ezt forrástervvel is kibővíti, illetve árajánlat sablont készít belőle nekünk. Ezt utána persze át kell nézni, esetleg ki kell javítgatni benne a számokat, de az eredetileg erre tervezett időt legalább a felére csökkenti.

Hol tartunk most? Szükség van arra, hogy a virtuális irodát még valódi munkavállalók segítsék?

Szükség van, semmiféleképpen nem azért készült, és nem is alkalmas arra, hogy ez teljes egészében kiváltson mondjuk egy adott munkakört. Viszont azt lehet mondani, hogy egy adott munkakört tud segíteni olyan szinten, hogy mondjuk egységnyi idő alatt majdnem dupla olyan hatékonysággal működjön.

Hányan dolgoztok most jelenleg a cégben, és hány virtuális munkavállalótok van?

Jelenleg hatan dolgozunk a cégünkben, ésvan legalább harminc munkavállalónk a virtuális térben. Mindig megvizsgáljuk, mennyire hatékony a virtuális munkavállalót alkalmazni, és ha nálunk bevált, akkor legtöbbször kitesszük a publikus munkaerőpiacra. Az ilyen előre betanított és kipróbált munkavállalók közül tudnak válogatni a felhasználóink.

Miért fontos az, hogy ennyire megszemélyesítsük a mesterséges intelligenciát? Miért nem mondhatjuk azt, hogy ez egy marketing specialista szoftver, aki dolgozik? Ez az egész virtuális iroda kicsit megfoghatóbbá teszi ezt, és ezért ragaszkodtok hozzá?

Jelenleg az irodai dolgozóknak megvan a nyelvezete a működéshez. Ezeket a kifejezéseket, ezeket a funkciókat használják az irodai életben, és ettől nem akartunk eltérni. A megszemélyesítés nem titok, részben marketingfogás, egy gag. Főleg ezek a nevek, amiket kitalálunk. Például, hogy a Blogoló Béla írja a blogcikkeket.

Mennyiben saját fejlesztése ez, és mennyiben egy meta történet, amiben több már kész dolgot egyesítetek?

Ez egy teljes egészében egyedi fejlesztésű szoftver. Egy része van, amit külső szolgáltatótól veszünk igénybe, azok a konkrét mesterséges intelligencia modellek. Ebből mi használunk hármat, négyet. Ez az, amit nem mi készítettünk, hanem igénybe vesszük egy külső szolgáltatótól. Minden más teljesen egyedi.

Az üzleti modelletek hogy néz ki? És beszélhetünk-e sikersztoriról jelen pillanatban?

Jelen pillanatban még nem tudom behatárolni a történetet, nem látom, hogy ez hova fog eljutni. Most egy freemium üzleti modellel indultunk, azaz van egy ingyenes része az alkalmazásnak, ami viszonylag sokat megmutat rendszer működéséből, és ezt különböző csomagokban lehet bővíteni. Például a biznisz csomagban már tervezzük, hogy munkaköri leírásokat, workflowkat is fel lehet majd tölteni és azokat „tanulja majd be a virtuális munkavállaló”.

Mit gondolsz most a mesterséges intelligenciáról? Gondolom lehetőséget látsz benne, nyilván üzleti potenciált is. Említetted azt, hogy a repetitív munkáknak a kiváltására nagyon-nagyon praktikus és gyors, de úgy globálisan most nagyon sokféle vélemény van.

Globálisan vannak részei ennek az egész technológiának, ami azért félelmetes. Mivel nagyon nagy adattömeggel tanították fel ezeket a nyelvi modelleket, ezért sokszor olyan dolgokra is képesek, ami meghökkenti az embereket, engem is. Viszont ettől függetlenül én még mindig úgy gondolom, hogy ez egy eszköz, és ezt az eszközt az emberek használják. És önmagában nem jelent fenyegetést. Nem kell még azt gondolni, hogy itt jövő héten munkák fognak eltűnni, inkább át fognak alakulni bizonyos iparágak.

Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, de neked van kedvenc virtuális munkavállalód?

Az irodaszintünkön van egy páros, ők ketten sűrűn dolgoznak együtt: Blogoló Béla és Facebook Frida. Rengeteg tartalmunkat az ő segítségükkel készítjük el. Például az esettanulmányokat, különböző blog cikkeket Blogoló Béla szépen előkészíti, én ezt egy picit megkozmetikázom, odaadom Facebook Fridának, ő pedig csinál belőle egy szellemes posztot, amit utána csak ki kell küldeni a közösségi média plattformokra, és már kész is vagyok a folyamattal.

Blogoló Béla miből dolgozik, vagy mennyi input kell neki például egy ilyen anyag elkészítéséhez?

Bélanak van egy munkaköri leírása, amiben meg van fogalmazva körülbelül 6-7 kérdés, amit ő föltesz a felhasználónak, neki pedig csak annyi dolga van, hogy arra a 6-7 kérdésre válaszoljon. Ezek között a kérdések között van a témakör, terjedelem, stílus, és célcsoport illetve kulcsszavakat is kérhetünk Bélától, amiket elrejt a szövegben. Az elkészült szöveget most már az alkalmazásban is el lehet olvasni, ki lehet javítani, ha szükséges.

A sajtóközleményeteket is Béla írta?

A sajtóközleményünknek egy részét Béla írta, egy részét én, majd ezt az egészet egy hús-vér marketinges kolléga összerakta. De ebből az interjúból is készítetünk Bélával egy anyagot.

Miután megválaszoltad a hét kérdést, utána ő mennyi idő alatt készíti el neked a sajtóközlemény vagy a blogbejegyzést?

Terjedelemtől függően nagyjából egy gyorsíró sebességével gépeli le ott előttünk az anyagot.

Az adószakértőtök is van?

Még teszteljük, Kutató Klodett-nek hívják, mert mindenféle egyéb kutatási anyagot is fel lehet neki tölteni.

És mindenképpen alliterál ez is...

Igen, igen, hát ez most már rajtunk maradt, de már azt vettük észre, hogy most már a felhasználók igénylik is ezeket a neveket.

I Forrás: haszon.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

More details
Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

Épül Budapest második reptéri hotele – összekapcsolják az elsővel

More details
Lassabb bővülés áprilisban

Lassabb bővülés áprilisban

More details
Változnak a hazai jogosítványszabályok, baj lehet belőle

Változnak a hazai jogosítványszabályok, baj lehet belőle

More details
Átalakítják a hotelcsillagozási rendszert Európában

Átalakítják a hotelcsillagozási rendszert Európában

More details
Építőanyag árfigyelő indul

Építőanyag árfigyelő indul

More details
Ezek lesznek a következő év legnagyobb ingatlanberuházásai

Ezek lesznek a következő év legnagyobb ingatlanberuházásai

More details
Miért tűnik kihagyhatatlannak a XI. Laurel Retail Konferencia?

Miért tűnik kihagyhatatlannak a XI. Laurel Retail Konferencia?

More details