2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

A fenntartható működésnek és üzemeltetésnek való megfelelés egyre nagyobb szerepet játszik a magyar ingatlanpiacon is. Nem véletlenül egyre több épület kap zöld minősítést. Az elmúlt fél évben tanúsított, illetve a minősítést idén közhírré tévő irodaházak és kiskereskedelmi központok közül gyűjtöttük össze a legismertebbeket.

A BudaPart City mellett már a BudaPart DownTown üzemeltetését is az ICON szakemberei látják el a dinamikusan fejlődő dél-budai komplexumban. Az ingatlanüzemeltetéssel és menedzsmenttel foglalkozó vállalat facility management portfoliója több, mint 8500 négyzetméter „A+” kategóriás irodaépülettel gazdagodott.

Megtört az elmúlt évekre jellemző nyaralópiaci lendület az idén: az év első öt hónapjában a forgalom 40 százalékkal szerényebb volumenű volt az előző év azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum (OC) szerdán az MTI-vel.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 180%-kal drágábbak a lakások, mint 2010-ben, Észtországban 200%-kal. 2023 - leszálló ingatlanárak, emelkedő lakbérek

A pandémia fenekestül felforgatta a munkaerőpiacot és ezáltal az irodapiacot is, így cégvezető legyen a talpán, aki tudja, mekkora és milyen irodát béreljen a jövőben. Egy biztos: az alkalmazottakat így vagy úgy, de mindenki megpróbálja visszacsábítani az irodába.

Kis híján meghalt egy méhcsípéstől, mégis méhészeknek segít találmányával Petrovics István.Nem mindennapi életutat járt be Petrovics István, aki nemrég a Célgép Nagydíjon elnyerte az Év ötletéért járó díjat. A verseny különdíjasának találmánya ugyanis amellett, hogy a méhészek munkáját könnyíti meg, az egész világot is meghódíthatja.

Különösen izgalmas kiállítások közül válogathattok júliusban Budapesten, kezdve az érzékszervekre ható digitális tárlattól az őshüllők korába visszarepítő dinóvilágig- hívja fel a figyelmet a funzine.hu összeállítása.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok évről-évre július második hétvégéjén állít emléket  az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének.

Az Egri Bor Ünnepe egy életérzés, amelyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Összegyűlünk, jó zene mellett egy kiváló környezetben kóstolgatjuk remek borainkat, egyszerűen csak jól érezzük magunkat.

A Fertő-táj három településén: Hegykőn, Fertőhomokon, Hidegségen, Sarródon koncertek, filmek, kiállítások, kézműves- és túraprogramok várják közönségüket 2023. július 7. és 16. között.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője